Fókuszban Hírek

Milyen lesz az első út? – Itt a Mars – Utunk a vörös bolygóra előzetese

mars_natgeoA NatGeo Budapesten forgatott szuperprodukciója részben a jövőben játszódik, és arra keres választ, miként tudjuk élhetővé tenni a vörös bolygót.

Először forgatott hazánkban több mint százfős stábbal nagyszabású produkciót a National Geographic Channel. Az Oscar-díjas producerek, Ron Howard és Brian Grazer nevével fémjelzett Mars – Utunk a vörös bolygóra című sorozat messzebb viszi a nézőket az űrben és a témában, mint valaha, új fejezetet nyitva a dokumentumfilm-készítés történetében. A hagyományos dokumentumfilmes szegmensek közé ugyanis egy látványos tudományos-fantasztikus film részletei ékelődnek, amelyek egy elképzelt űrmisszió kalandos történetét mutatják be.

„Producertársaimmal együtt az a nagyszerű ötletünk támadt, hogy készítünk egy sorozatot a Mars meghódításáról, de nem a hagyományos módon, hanem a mozifilmekből ismert látványvilágot is segítségül hívva. Így a tudományos információt sokkal érdekfeszítőbben, filmes eszközökkel juttathatjuk el a nézőknek” – mondta Ron Howard, executive producer.

A történet szerint 2033-ban járunk, amikor a történelem során elsőként a Daedalus űrhajó és legénysége elindul a Marsra, azzal a céllal, hogy a bolygó felszínén egy alaptábort építsenek fel, majd megkezdődjön a Mars kolonizálása. Bár elsőre mindez hihetetlenül hangzik, a jövőben azonban talán mégis megvalósulhat, hiszen számos tudós és mérnök dolgozik jelenleg is egy valós Mars-utazás feltételeinek megteremtésén.

A sorozat készítői mindent elkövettek a történet tudományos megalapozottságáért, így a forgatókönyv készítésébe tudósokat is bevontak, és számos szakértőt megszólaltatnak a témában. A többségében Magyarországon forgatott, nagyszabású sorozatot, melyben az első Mars-misszióért izgulhatunk, világszerte – 171 országban 45 nyelven – műsorára tűzi novemberben a NatGeo.

Wehli-Nardai Dorina

Wehli-Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film. [email protected]