Hírek

A Mission: Impossible rekordot dönt a pénztáraknál, de még így is nehéz dolga van

mission impossible leszámolás

300 millió dolláros gyártási és a további marketingköltségeket is be kell hoznia a Mission: Impossible – Leszámolás, első résznek, de szerencsére jól indított a mozikasszáknál.

A tavalyi év egyik legnagyobb bevételi sikere volt a Top Gun: Maverick, amely közel másfélmilliárd dollárt termelt világszerte. Ennek farvízén érkezik a Mission: Impossible hetedik felvonása, amely ugyanúgy Paramount és ugyanúgy Tom Cruise, csupán nosztalgiafaktor nélkül. A legutóbbi, Utóhatás alcímmel rendelkező epizód szépen termelt: a franchise legjobb eredménye, 791 millió dollár fűződik a nevéhez.

A Leszámolás első fele rendben nyitott: 80 millió körül kaszált Amerikában, azonban a szokásos három nap helyett öt napot kell számolni, ugyanis a film hamarabb debütált. Amennyiben kizárólag a hétvégét nézzük, 56 millióra tehető a debütálás, amely kevesebb, mint az Utóhatás esetében volt. Ez azt jelentheti, hogy

világszerte 250 millió dollárral indul a film, ami a sorozat számára rekordnak titulálható.

Minden esély megvan arra, hogy a Leszámolás túltegyen elődjén, hiszen nagyon népszerű a közönség és a kritikusok körében egyaránt. A CinemaScore közönségértékelésén „A” jegyet kapott, a Rotten Tomatoes kritikusainak 96%-a pedig egyértelműen kedveli Tom Cruise és Christopher McQuarrie újabb közös munkáját. A problémát csupán a COVID-időszak alatt felhalmozódott költségvetés okozhatja, amely nagyjából annyira rúg, mint az Indiana Jones és a sors tárcsája esetében: 300 millióra. Az öreg régész kapcsán kijelenthető, hogy már belebukott a gigantikus büdzsébe, Ethan Hunt esetében még korai ezt megállapítani.

mission impossible leszámolás

Időközben egy kevéssé beharangozott, kisebb költségvetésű film, a gyermekcsempészetről szóló Sound of Freedom című thriller felkúszott a második helyre. Hatalmas eredményt tudhat magáénak: az előző héthez képest 25%-kal több bevételt (25 milliót) sikerült termelnie: ez feltehetően annak köszönhető, hogy a vallásos és konzervatív politikai üzeneteket tartalmazó filmre nagyon rezonál egy konkrét közönség. A CinemaScore-on a legmagasabb „A+” értékeléssel jutalmazták az alkotást.

A dobogó harmadik fokára pedig az Insidious: A vörös ajtó című horror állhatott fel, amely 13 millió dollárral menetel tovább, és közelít a 100 milliós nemzetközi összbevétel irányába.

Jövő héten érkezik a várva várt összecsapás: a Barbie és az Oppenheimer küzd meg egymással a kasszáknál.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!