Andrew Haigh legújabb filmje, az All of Us Strangers saját elmondása szerint az eddigi legszemélyesebb alkotása, amelyben két férfi kibontakozó szerelmét követi, Paul Mescal és Andrew Scott főszereplésével.
A rendező a történethez saját tapasztalatokból is merített, ám az alapot Taichi Yamada 1987-es Idegenek című japán pszichológiai regényének adaptációja adta. Az eredeti történet szerint Harada, egy 48 éves forgatókönyvíró válása után Tokió fővárosába költözik, és egy este úgy dönt, felkeresi a környéket, ahol gyerekkorát töltötte. Itt találkozik egy férfival, aki kísértetiesen emlékezteti rég elhunyt édesapjára. A férfi meghívja az otthonába, ahol felesége pedig Haradának az édesanyját juttatja azonnal az eszébe – aki már szintén régóta nincs az élők sorában. Az eseményeket a főhős képtelen feldolgozni, egyetlen mentsvára fiatal szomszédnője, akivel rövidesen szerelmi viszonyba gabalyodnak.
Andrew Haigh ezt az alaptörténetet emeli át saját filmjébe, azzal a különbséggel, hogy saját verziójában a két főszereplő férfi: egy Adam nevű forgatókönyvíró (Scott) és a szomszédja, a rejtélyes Harry (Mescal). Adam visszatér gyermekkori otthonába, ahol felfedezi, hogy három évtizede elhunyt szülei (akiket Claire Foy és Jamie Bell alakít) látszólag életben vannak.
Haigh korábban a 2011-es “Weekend” című romantikus drámát, valamint a 2017-es “Lean on Pete” című coming-of-age road movie-t rendezte. Az All of Us Strangers, úgy tűnik, hogy az egyik legszemélyesebb vállalkozása eddig. A Vanity Fairnek adott interjújában Haigh így nyilatkozott: „Hirtelen a saját múltammal foglalkozni, miközben egy történetet mesélek valaki másról, aki a múltjával foglalkozik – egyelőre nem tudom, jó ötlet-e volt vagy sem, érzelmileg vagy mentálisan. De az biztos, hogy furcsán katartikus kísérlet volt”.
Adam a múltban tett különös utazása mellett személyes és szexuális kapcsolatot is folytat Harry-vel, és a filmnek kifejezetten fontos célja volt, hogy ezeket a jeleneteket hitelesen és valóságosan muatssa be. A szexualitás érzelmi hátterének érzékeltetésére is nagy hangsúlyt fektetett a rendező: „Át akartam adni az idegességet, az izgalmat amögött a látszólag egyszerű fizikai érzés mögött, mikor valaki megérinti az embert, és hogy ez mégis milyen erőteljes érzéseket képes kiváltani a másikból.”
