Hírek

Mit jelentenek A galaxis őrzői vol. 2. utolsó jelenetei?

A Marvel Studio filmjeinél megszokhattuk, hogy nem érdemes a stáblista megjelenésekor felkelni a moziszékből. A galaxis őrzői vol. 2. esetében azonban az alkotók kimaxolták az ebben rejlő lehetőségeket: összesen 5 plusz jelenettel lehettek gazdagabbak azok, akik türelmesen kivárták az utolsó másodperceket. Vigyázat, spoiler következik!

Ezek az extra jelenetek általában a következő filmek egy-egy konfliktusát vetítik előre, azonban ezúttal vannak olyanok – nevezetesen három –, amik csak a puszta szórakozást biztosítják. Az első ilyen, amikor Kraglin azzal kísérletezik, hogy irányítsa Yondu nyilát, a második, amikor a kamaszodó Groot és Peter Quill kap össze egy kicsit, a harmadik pedig az, mikor Stan Lee éppen egy elhagyott bolygón untatja a Szemlélőket saját történeteivel.

A maradék két jelenet viszont valóban előrevetít bizonyos konfliktusokat, és ezek azok, amik igazán magyarázatra szorulnak.

Az egyikben Ayshát láthatjuk (Elizabeth Debicki), amint a felelősségre vonásra várakozik a második részben történt eseményekért. Csakhogy közben elmeséli, hogy végre megtalálta a módot a galaxis őrzőinek legyőzéséhez. A fegyver, melyet létre akar hozni, nem más, mint Adam, azaz Adam Warlock, aki a későbbiekben feltehetőleg az univerzum fontos karakterévé válik. Amennyiben követik a képregények történéseit, Adam eredeti funkciójával ellentétben fellázad az alkotói ellen, majd csatlakozik az őrzők csapatához is. Valószínűleg erről (is) fog szólni A galaxis őrzői vol. 3.

A másik posztkredit jelenetben egy viszonylag ismeretlen társaság újraegyesülését láthatjuk. Azoknak legalábbis ismeretlennek tűnnek, akik a történetet csak a filmváltozatból ismerik. A második részben ugyan rövid időre már felbukkant Stakar (Sylvester Stallone) és Martinex (Michael Rosenbaum), az eredeti képregényekben azonban sokkal hangsúlyosabb szerepe van az egész társaságnak. Sőt! Nagy részük az eredeti galaxis őrzőinek a tagja. Hiszen már az első film eleve változtatott a csapat felállásán, az eredeti összetételben ugyanis Vance Astro, Martinex T’Naga, Charlie-27, Yondu karaktereit találhattuk meg, akikhez csatlakozott Stakar és Aleta, valamint Nikki. Ők azok, akiket – természetesen Yondu kivételével – ebben a bónuszjelenetben láthatunk.

És hogy miért nem ezzel az eredeti felállással indították el az első epizódot a rendezők? A válasz felettébb egyszerű: idősíkbeli problémák miatt egyszerűen nem játszódhatott az MCU egyéb filmjeivel párhuzamosan a róluk szóló történet.

A galaxis őrzői vol. 2. végén látható jelenet egy nagyon fontos nyomot hagy a nézőknek azt illetően, merre haladhat tovább a sztori. Az újraegyesülő eredeti csapatból ugyanis hiányzik Vance Astro, akinek karaktere a történet fő mozgatószálai közé tartozik. Nem kizárt tehát, hogy a Marvel soron következő filmjei visszatérnek a gyökerekhez, és a képregényekből ismert cselekményeket beépítik a filmes univerzumba. Az sem kizárt, hogy akár már a 2018-ban érkező Avengers: Infiinity Warban is láthatjuk őket.

 

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com