Hírek

Mit kínál nekünk 2020-ban a Netflix?

Netflix

Valószínűleg senkit nem ér meglepetésként, hogy a Netflix idén sem kíván lassítani. Az új évet rögtön azzal kezdte, hogy nyilvánosságra hozta, milyen színes palettára számíthatunk tőle 2020-ban.

A Netflix az előttünk álló díjszezon egyik legnagyobb várható nyertese, főleg olyan filmekkel, mint a Házassági történet vagy Az ír. Ez persze nem azt jelenti, hogy lazítanának, és a 2020-as terveiket elnézve valószínű, hogy idén is lesz néhány szenzáció a tarsolyukban. Pláne, ha tényleg csak egy szeletét láttuk csak annak, ami ránk vár, hiszen ez áll abban a tweetben, amiben a streamingóriás lerántotta a leplet néhány idén érkező filmjéről.

Mint az várható volt, nem spórolnak a tehetségekkel. Olyan elismert rendezők alkotásait láthatjuk majd, mint Spike Lee, David Fincher vagy Charlie Kaufman, ezek a filmek pedig olyan főszereplőket kaptak, mint Charlize Theron, Will Ferrell, Meryl Streep, Chris Hemsworth, Glenn Close vagy Gary Oldman.

A felhozatal alapján mindenki találhat kedvére valót. Akad itt különleges önportréfilm, romantikus tinidráma és disztópikus sci-fi is. Újra vászonra viszik a Rebeccát, amit már egyszer Alfred Hitchcock is megtett (és neki Oscart ért), Mark Wahlberg zsarunak áll, Anne Hathaway újságíró lesz, és az Obama-házaspár is egy újabb filmet támogat az Amerikai gyáregység után. És noha még csak az év elején járunk, máris tudhatjuk, hogy 2020 karácsonyán a Jingle Jangle-lel támad majd a Netflix.

 

A Netflix által közreadott lista:

The Old Guard
Charlize Theron és Kiki Layne halhatatlan zsoldosokat alakítanak, akiknek meg kell védeniük titkos csapatukat egy addig ismeretlen halhatatlantól és a lelepleződéstől. Rendező: Gina Prince-Bythewood.

Miss Americana
Nyers és érzelmes film Taylor Swiftről, amelyben az énekesnőnek nemcsak dalszövegszerzőként és előadóként kell bizonyítania, hanem olyan nőként is, aki kihasználja hangja teljes erejét. Rendező: Lana Wilson.

Mank
Egy történet, amely az Aranypolgár írásának körülményeiről szól, a főszerepben Gary Oldmannel, Amanda Seyfrieddel, Charles Dance-szel és Lily Collinsszal. Rendező: David Fincher.

Uncorked
Elijah (Mamoudou Athie) híres sommelier szeretne lenne, ám az apja azt várja tőle, hogy a családi barbecue-éttermet vigye tovább. További szerepekben: Courtney B. Vance és Niecy Nash. Rendezte: Prentice Penny.

Rebecca
Alfred Hitchcock 1940-ben már adaptálta Daphne du Maurier regényét, amely egy nemrég házasodott, fiatal nőről (Lily James) szól, akire férje (Arnie Hammer) elhunyt feleségének, a rejtélyes Rebeccának árnya vetül. Rendezte: Ben Wheatley.

Hillbilly Elegy
A J. D. Vance emlékirataiból készült film egy háromgenerációs család találkozását fedezi fel az amerikai álommal. Főszerepben Amy Adams, Glenn Close és Gabirel Basso. Rendezte: Ron Howard.

Da 5 Bloods
Négy afro-amerikai veterán visszatér Vietnámba, hogy megkeressék elesett szakaszvezetőjük maradványait, de lehet, hogy elásott kincsek várnak rájuk valójában. Főszerepben Chadwick Boseman, Paul Walter Hauser, Norm Lewis, Delroy Lindo és Jonathan Majors. Rendezte: Spike Lee.

The Boys in The Band
Joe Mantello színdarabjának adaptációja egy csapat meleg fiú történetét követi, akik összegyűlnek egyikük születésnapjára. Azonban amikor felbukkan egy hívatlan szobatárs, elszabadul a pokol.

To All The Boys: P.S. I Love You
Lara Jean és Peter kapcsolata végre valósággá válik, ám az idillbe bezavar, hogy a lány leveleinek egy másik címzettje is belép a képbe. A szerelmi háromszög csúcsain: Lana Condor, Noah Centineo és Jordan Fisher.

Eurovision
Lars és Sigrit zenészek, akiknek megadatik a lehetőség, hogy országukat képviseljék a világ legnagyobb zenei versenyén, és így bizonyíthatják: egyes álmokért megéri küzdeni. Főszerepben Will Ferrell és Rachel McAdams.

I’m Thinking of Ending Things
Egy egyszerű kiruccanás rémes, feszültséggel teli fordulatokat vesz. Főszerepben Jesse Plemons, Jesse Buckley, Toni Collette és David Thewlis. Rendezte: Charlie Kaufman.

All The Bright Places
Jennifer Niven novellája alapján ismerjük meg Violet Markey (Elle Fanning) és Theodore Finch (Justice Smith) történetét, akik örökre megváltoztatják egymás életét. Rendezte: Brett Haley.

The Last Thing He Wanted
Az Anne Hathaway játszotta tapasztalt újságíró annak a sztorinak a közepén találja magát, amelyet fel akart fejteni, mindezt pedig az apja által rárótt, bűntudattól vezérelt feladat okozza. Rendezte: Dee Rees.

A Fall From Grace
A megtört szívű Grace-re épp csak rátalál egy új szerelem, ám rá kell jönnie, hogy az is tele van titkokkal, és ez előcsalja az erőszakos oldalát. Főszerepben: Crystal Fox, Phylicia Rashad, Bresha Webb és Cicely Tyson. Rendezte: Tyler Perry.

Tigertail
Egy tajvani gyármunkás elhagyja az otthonát, hogy szerencsét próbáljon Amerikában, ám meg kell találnia az egyensúlyt a családja és új felelősségei között. Írta és rendezte: Alan Yang.

The Willoughbys
A Willoughby-gyerekek meg vannak győződve arról, hogy jobban járnak, ha magukról gondoskodnak, ezért egy trükkös terv segítségével nyaralásra száműzik önző szüleiket. Ez azonban csak a kezdete a testvérek kalandjának, amely során megismerik a család igazi jelentését.

The Kissing Booth 2
Elle és Noah épp csak túl van életük legromantikusabb nyarán. Azonban amikor a fiú a Harvardra megy, Elle-nek meg kell birkóznia a távkapcsolat nehézségeivel, amibe régi barátja, Lee és új osztálytársa, Marco is csak bekavar. Főszerepben Joey King, Jacob Elordi, Joel Courtney és Taylor Perez.

The Half of It
A szégyenlős, kitűnő tanuló Ellie-t felkéri a helyi nagymenő, Paul, hogy segítsen neki összejönni a suli legnépszerűbb lányával. A helyzet ott válik bonyolulttá, amikor Ellie rájön, hogy ő is épp ugyanebbe a lányba lett szerelmes. Írta és rendezte: Alice Wu

Dick Johnson is Dead
Kirsten Johnson rendező ebben a szokatlan portréfilmben arra keresi a megoldást, hogyan tudná örökre életben tartani 86 éves édesapját a fantázia segítségével. Apa és lány közösen néz szembe az elkerülhetetlennel, ami mindannyiunkra vár.

The Platform
A disztópikus jövőben egy függőlegesen felépített börtön lakói mindennap a mélybe ereszkedő élelmet várják – amelyet a felső szintek lakói rendesen megdézsmálnak, míg a mélyben egyre kétségbeesettebbé és erőszakosabbá válnak a rabok.

Crip Camp
A Woodstockból útnak induló, lázadó hangulat egy mozgássérült kamaszoknak fenntartott nyári tábort is elér, amely újabb mozgalmat indít el. Rendezte: Nicole Newnham és Jim LeBrecht, az executive producerei pedig Barack és Michelle Obama.

Spenser Confidential
Mark Wahlberg egy volt zsaru bőrébe bújik, aki kénytelen összefogni a Winston Duke játszotta MMA bokszolóval, hogy igazi csapattá válva felgöngyölítsenek egy kettős gyilkosságot. Rendezte: Peter Berg.

Sergio
Irak amerikai megszállását követő káoszban egy ENSZ-diplomatának, Sergio Vieira de Mellónak az élete legveszélyesebb küldetését kell végrehajtania. Főszerepben Wagner Moura és Ana de Armas. Rendezte: Greg Barker.

Over the Moon
Glen Keane első rendezésében egy zenés kalandra invitál mindenkit. Egy lány rakétát épít, azért, hogy a Holdra utazva bizonyíthassa apjának, a mitikus Holdistennő igenis létezik.

Coffee & Kareem
Egy detroiti zsaru a barátnője 11 éves fiával fog össze, hogy tisztázza a nevét és elkapja a város legkegyetlenebb bűnözőjét. A páros szerepében: Ed Helms és Taraji P. Henson.

The Prom
Egy leszbikus kamaszlányt eltiltanak a szalagtűző báltól, mert azon a barátnőjével akar részt venni. Az igazságtalanság egy különc csapatot csal a kis indianai városba, akik segítenek visszavágni a sérelemért. Főszerepben Meryl Streep, James Corden és Nicole Kidman.

Out of the Fire
Tyler Rake rettenthetetlen zsoldos, akit felbérelnek egy bebörtönzött hadúr elrabolt fiának kiszabadítására. A zsoldos szerepében Chris Hemsworth. Rendezte: Sam Hargrave.

Lost Girls
A rendőrök tétlenségét látva Mari Gilbert (Amy Ryan) maga kezdi kinyomozni, mi történt a lányával. A kutatás egy zárt közösséghez vezet, ahol fény derül egy tucatnyi prostituált meggyilkolására is. Lis Garbus igaz történet alapján készítette a filmet.

Jingle Jangle
Az ünnepi időszakra is jut egy zenés történet, amelyben egy játékkészítő, az unokája és egy varázslatos találmány játssza a főszerepet. Forest Whitaker, Keegan-Michael Key és Madelen Mills szerepel David E. Talbert rendezésében.

Vida László

Vida László a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi szakának újságíró specializációján végzett. Szakterülete a sci-fi, a fantasy, a képregényfilmek és bármi, aminek videojátékokhoz van köze.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com