Hírek

Mittelcinemafest 2016: „Milyenek is vagyunk mi, olaszok?” – 11 film a programban

cvnxbmvw8aahiwkHamarosan startol a XIV. Olasz Filmfesztivál Budapesten, ahol tizenegy új itáliai filmet vetítenek majd. Budapesten november 5-15. között a Puskin és a Tabán moziban csupa díjnyertes, érdekes és valódi problémákra reflektáló alkotást mutatnak be – ízig-vérig olasz stílusban.

A vándorfesztivált négy nagyvárosban rendezik meg – Budapest mellett részt vesz benne Krakkó, Prága és Pozsony. A MittelCinemaFest a kortárs itáliai filmek legjobb lehetősége, hogy utat találjanak a közép-európai nézőkhöz. Hogy hogyan élhetett meg ez a kezdeményezés tizennégy évet, arról Maurizio Di Rienzo, kritikus, a fesztivál programjának összeállítója így fogalmaz: „a kortárs olasz filmművészetre jellemző a valóság érzékelésének és tükrözésének új módon való tálalása. Erre pedig szükség van.”

Ebbe nyújt betekintést ez a programsorozat, ahova a legjelentősebb darabokat hozzák el a közelmúlt olasz filmművészetéből a magyar közönségnek. Láthatunk Tribeca Nemzetközi Filmfesztivál-díjas alkotást (Teljesen idegenek), vászonra kerül a Velencében a legjobb olasz filmnek járó Young Cinema díjat bezsebelő Fülek, sőt a 2016-os Cannes-i Rendezők Kéthetében szereplő Fiore is.

Nem titkolt célja a MittelCinemaFestnek, hogy magyarországi forgalmazókat találjon a bemutatott alkotásoknak – mindamellett, hogy a Cinenuovo Kft. és a Cirko Film évről-évre megvásárolja néhány film forgalmazási jogát, ezzel is erősítve a vetítéssorozat promóteri jellegét.

Teljesen idegenek
Teljesen idegenek

A fesztivál nyitófilmje a Paolo Genovese által rendezett Teljesen idegenek című kamaradarab, amelyet a november 5-i vetítésről lemaradók a Cinenuovo jóvoltából december 29-től láthatnak a hazai mozikban. A film hét barát végzetes(?) vacsoráját mutatja be, a hármas egységet megtartva. Nagyszerű színészi alakítások, izgalmas dramaturgia és jó ritmusérzékkel adagolt feszültség: a film első fele beszippant, és aztán el sem enged a végéig.

Di Rienzo kiemelte a kortárs olasz alkotókra nehezedő legfőbb hagyományt, ami a film bő 100 éves történetében az egyik legmélyebb hatást gyakorolta: a neorealizmust főként a ’80-as, ’90-es évek rendező generációinak ugyan nem sikerült leküzdenie, meghaladnia, ez azonban a mai fiatalokra – az idén 77 éves Marco Bellocchiót is közéjük értve – nem igaz. Tiszteletben tartva az akkori nagyok hagyatékát, de nem múzeumi értékként kezelve a filmet, (ön)cenzúra nélkül újabb és újabb filmnyelveket alkotnak. Azonban nem vetik meg a régen is jól bevált módszereket: ahogy De Sica, Rossellini vagy Fellini, a mai fiatalok is alkalmaznak a nagy olasz színészek mellett amatőr szereplőket, ezzel mutatva be a valódi embert, egyszerre feltéve és megválaszolva a kérdést: „milyenek is vagyunk mi, olaszok?”

Bár Di Rienzo szerint „az olasz filmművészet nagyon jól van, rengeteg díjat nyert, rengeteg fesztiválon van jelen”, Gian Luca Borghese, a budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója elmondta: az utóbbi időben a filmgyártás nem kapta meg az olasz államtól azt a támogatást és elismerést, amit megérdemelne, illetve amire egyszerűen szüksége lenne. Ez a probléma párhuzamba állítható a Magyar Nemzeti Filmalap megalakulása óta felvetődött sok botránnyal, kérdéssel, kölcsönös félreértéssel. Olaszország ugyanazzal a problémával, pontosabban agresszióval küzd, mint szinte minden európai állam: az amerikai filmek mindent elöntő tömegével.

Tollpihe
Tollpihe

Az, hogy az évente elkészülő 140-160 filmből legfeljebb 50 kerül mozikba, azok is főként csak a nagyvárosokban – Róma, Milánó, Firenze, Velence –, bár jóval kisebb számmal, de behelyettesíthető a hazai helyzetre is. Hogy az olaszok/magyarok miért nem néznek olasz/magyar filmet, az említett amerikai agresszió mellett talán azzal a gazdasági baklövéssel magyarázható, hogy egy amerikai filmre a mozijegy épp annyiba kerül, mint a nemzeti filmekre. Márpedig, ahogy az idézett cikkből is kiderül, „a filmek célja a szórakoztatás”, az emberek (sajnos) nem azért járnak moziba, hogy elgondolkodjanak a holokausztban létező emberről (Saul fia), lássák egy ikerpár világháborús életét (A nagy füzet) vagy akár a kapunyitás nehézségeit (VAN valami…) – és itt példaként az elmúlt évek legnézettebb magyar filmjei szerepelnek! Az emberek azért járnak moziba, hogy ne kelljen a valóság problémáival szembenézniük, azért, hogy számítógéppel generált képeket lássanak. Így az azonos jegyárak mellett, a nemzeti filmeknek nem nagyon jut labda, amibe belerúghatnának.

A következő 10 napban azonban kicsit kikapcsolódhatunk az amerikai áramlatból, hogy bekapcsolódjunk az olasz vérkeringésbe – legalább a filmek révén.

PROGRAM
november 5., szombat – 19.00
TELJESEN IDEGENEK (2016 – 97’)
rendezte: Paolo Genovese
A vetítésen jelen lesz: Maurizio Di Rienzo filmkritikus

november 6., vasárnap – 17.30
ELVÁLASZTHATATLANOK (2016 – 104’)
rendezte: Edoardo De Angelis

november 6., vasárnap – 20.00
A NAGYVILÁGI LÁNY (2016 – 101’)
rendezte: Marco Danieli
A vetítésen jelen lesz: Marco Danieli

november 7., hétfő – 19.00
TOLLPIHE (2016 – 98’)
rendezte: Roan Johnson
november 8., kedd – 19.00
NAPJAINKBAN (2016 – 120’)
rendezte: Giuseppe Piccioni

november 9., szerda – 19.00
AZ UTOLSÓ DARABOK (2016 – 85’)
rendezte: Irene Dionisio
A vetítésen jelen lesz: Irene Dionisio

november 10., csütörtök – 19.00
FÜLEK (2016 – 90’)
rendezte: Alessandro Aronadio

november 11., péntek – 19.00
FIORE (2016 – 105’)
rendezte: Claudio Giovannesi
A vetítésen jelen lesz: Claudio Giovannesi

november 12., szombat – 16.00
FIORE (2016 – 105’)
rendezte: Claudio Giovannesi
a TABÁN Moziban

november 12., szombat – 19.00
MESÉS IDŐK Ó-ILLATA (2016 – 65’)
rendezte: Mauro Caputo
A vetítésen jelen lesznek: Mauro Caputo, Giorgio Pressburger

november 13., vasárnap – 16.00
NAPJAINKBAN (2016 – 120’)
rendezte: Giuseppe Piccioni
a TABÁN Moziban

november 13., vasárnap – 19.00
SZÉP ÁLMOKAT! (2016 – 134’)
rendezte: Marco Bellocchio

november 14., hétfő – 17.00
RÖVIDFILMVÁLOGATÁS A 2016-OS KALAT NISSA FILMFESZTIVÁL ÉS PÁZMÁNY FILMFESZTIVÁL ANYAGÁBÓL
(Federico Fellini Terem – Budapesti Olasz Kultúrintézet)

november 14., hétfő – 19.00
TOLLPIHE (2016 – 98’)
rendezte: Roan Johnson

november 15., kedd – 19.00
MADELEINE (2015 – 92’)
rendezte: Lorenzo Ceva Valla és Mario Garofalo
A vetítésen jelen lesz: Osvárt Andrea

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.