Hírek

Most már tényleg tudjuk, mikor jön a Tenet a hazai mozikba!

Ha csak egy film benned marad 2020-ból, az biztosan Christopher Nolan Tenetje lesz, ha megnézed, ha nem. A végtelennek tűnő huzavona után azonban végre itt a hazai premierdátum!

Lassan hónapok óta nem telt el úgy hét, hogy ne jöjjön valami hír a Tenet háza tájáról. Christopher Nolan eszpionázs thrillere, ami természetesen ismét foglalkozik az idő linearitásának kikezdésével már a sokadik bemutató dátumot kapja meg – reméljük ezúttal tényleg az utolsót. Hiszen ha minden igaz, és nem zavar be a koronavírus felerősödése hazánkban,

akkor a Tenet augusztus 26-tól látható lesz a magyar mozikban.

Persze a történet nem annyira egyszerű, hiszen amíg a film közel 70 országban mozikba kerül már a nyár legvégén, addig csak nagyon limitált számú amerikai mozi tűzi műsorára az alkotást. A járványügyi helyzet ugyanis még nem engedi meg, hogy tömegek zúduljanak a filmszínházakba, és persze az is kérdés, hogy ha lehetne is, hányan vállalnák be a mozizást. Így leginkább pénzügyi szempontból nem éri meg még bemutatni a Tenetet Amerikában. A stúdiók döntési kényszeréről itt írtunk kicsit bővebben.

A Robert Pattinson, John David Washington, Elizabeth Debicki és Aaron Taylor-Johnson főszereplésével készült akció-thriller – amelynek forgatásán Nolan inkább felrobbantott egy igazi repülőgépet, mint hogy CGI-t használjon – hossza miatt is problémák voltak. Kínában ugyanis az egyik feltétele a mozik újranyitásának az, hogy a vetített film nem lépheti át a 2 órás játékidőt: a Tenet 150 perce pedig túllép ezen. A kínai piac kiesése pedig ismét komoly csapás a műnek, hiszen Nolan utolsó három filmje (Dunkirk, Csillagok között, A sötét lovag: Felemelkedés) nemzetközi bevételének közel 15%-át tették ki a kínai számok.

Christopher Nolan filmjei Z-től A-ig

A szokásához híven Nolan írta filmben egyébként szerepel a rendező egyik kabala színésze is, Michael Cane, aki a mai napig nem tudja, miről is szól a film, illetve felbukkan még Kenneth Branagh, Himesh Patel, Clémence Poésy, Fiona Dourif és Andrew Howard is.

A Tenet tehát 4 hét múlva kerül a magyar mozikba, mi pedig nem is várhatnánk jobban a filmet.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.