Ezen a héten visszamegyünk a jövőbe, azaz a jelenbe, hogy aztán a francia filmtől kezdve, az ausztrálon át, a legelvetemültebb japán horror vígjátékig bezárólag kielégíthessük filméhségünket és kultúrszomjunkat.
Hétfő
„Eső. Telefon. Ez talán a két leggyakoribb történetvezetési trükk a játékfilmekben, ahol még sincsenek kőbe vésett szabályok.” Ha érdekel mitől és hogyan áll össze egy történet, vagy hogy mik a történetszövés lehetséges szabályai, akkor gyertek el Kelecsényi László legújabb, Eső és telefon – Regényes filmdramaturgia c. könyvének bemutatójára (Kossuth Klub, 17:00).
Ezen a héten a Zsigmond Vilmos retrospektív sorozat keretén belül Michael Cimino filmje, A szarvasvadász következik, amely az egyik legprovokatívabb traumafilm a vietnámi háborúról. A film 19:00-kor kezdődik a Müpamoziban.
Ma kezdődik az Ukrán Filmnapok az Urániában és a négy napos esemény csütörtökön zárul. Ma délután egy kerekasztal beszélgetés után, 18:30-kor láthatjátok Olesz Szanyin alkotását, A vakvezetőt. A héten még megnézhetitek többek között Osztap Kosztyuk Éltető tűz című, három generáció történetét bemutató dokumentumfilmjét, illetve Viktoria Trofimenko lélektani drámáját a Fivéreket. Ami különösen izgalmasan hangzik, hogy egészen korai némafilmekkel is megismerkedhettek: Olekszandr Dovzsenko Föld és Georgij Sztabovij Két nap című némafilmjeivel. (A filmeket eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással vetítik.)
A Pótkulcsban 19:00-kor Werner Herzog filmjével indíthatjuk az estét és a Brúnó vándorlásai (Stroszek) főszereplőjének (aki egyébként saját magát játsza a filmben) keserű, de annál őszintébb történetével ismerkedhettek meg.
Kedd
Ha még nem láttátok, feltétlen menjetek el megnézni Nagy Viktor Oszkár Hivatal c. filmjét a Párbeszéd Házába, hiszen egy olyan kortárs magyar alkotásról van szó, amely nem csak aktuális napjainkban, de rendkívül élvezhető is, szerethető karakterekkel. A vetítés 18:00-kor kezdődik.
Arvo Pärt azok közé a kortárs zeneszerzők közé tartozik, akik olyan mélységekig alkották meg saját zenei világukat, hogy azok már nem írhatók le általános fogalmakkal. Éppen ezért olyan megosztó a hallgatóság körében. Az Észt Intézet filmklubjában most játék- és dokumentumfilmeket ismerhettek meg, amelyekben megszólal Arvo Pärt zenéje, illetve két róla szóló portréfilmet is láthattok. (BMC, 18:00)
A Müszi 18:30-kor Jim Jarmusch: Hervadó virágok c. filmjét kínálja nektek megtekintésre Bill Murray bravúros alakításában.
Haza Attila legújabb kötetének bemutatóján vehettek részt 20:00-kor a Gödör Klubban, ahol az iró korábbi, Mariann feneke és Szilvia szüzessége című novellái alapján készült Ideál c. kisfilmet is levetítik.
Igazi Kubrick klasszikus, a Lolita vár rátok Géczy Dávid filmklubjában kedd este 20:00-kor a VasMacskában. Nem szeretnénk spoilerezni, ezért kivételesen nem egy filmrészletet osztunk meg veletek, hanem Kubrick egyik jellemző formai jegyét, az egypontos perspektívát bemutató videóösszeállítást.
Szerda
Ha október 21. akkor Vissza a jövőbe! Ez pedig egyet jelent a bulizással: 17:00-kor az AnKERTben, 19:15-kor az Ötkertben ünnepelhetitek a kultfilm 30. születésnapját. (Ha érdekelnek az időutazós filmek, itt elolvashatod egy korábbi időutazás tematikájú rövidfilm összeállításunkat.)
Ha te inkább a VAN világát kedveled, akkor a Bálint Házban a helyed 18:00-kor. Egy közös beszélgetés keretén belül, a VAN film kapcsán, meghívott vendégekkel (Éber Márk szociológus, Hirsch Tibor filmtörténész, Vida Katalin pszichológus) és K. Horváth Zsolt társadalomtörténésszel arra kereshetitek a választ, hogy ki lehet-e fejezni általánosan egy generáció érzéseit? Kortárs művekről, filmekről, irodalmi alkotásokról és bennük megjelenő társadalmi kérdésekről folyik a diskurzus.
https://www.youtube.com/watch?v=WmMOjFvsec0&list=PLfaYzOu8k6ZAorlFgDQuuvWx3QYp4mxee
A magyar filmtörténet egyik legérdekesebb képződménye volt a fekete szériának nevezett stílusirányzat létrejötte. Olyan alkotókat ihletet meg ez a sajátos mozgalom, mint Tarr Béla (Kárhozat), Sopsits Árpád (Céllövölde), Fehér György (Szürkület, Szenvedély), Szász János (Woyzeck) és Janisch Attila (Árnyék a havon). Most az Árnyék a havon c. filmet láthatjátok, a téma szakértőjének, Gelencsér Gábor filmesztéta kommentárjával. (Műcsarnok, 18:00)
Az Anno Filmklub 17:30-tól idei a Rosa Luxemburg c. filmet kínálja számotokra. A Kinoflow-filmklubban 19:30-tól pedig egy Camus novella adaptációt, a Távol az emberektől c. filmre ülhettek be, benne szép algír tájképekkel és mellett Viggo Mortensennel. Ausztrál Filmklub is lesz a A gonosz melegágya (The Devil’s Playground) c. filmmel. de a cím ne tévesszen meg senkit, nem horror a film műfaja, sokkal inkábegy drámáról beszélhetünk (Müszi, 19:00).
Csütörtök
Ezen a napon teljes energiátokat az estére tartogathatjátok és lélekben felkészülhettek a Retek Klub eheti 20:00-ás kínálatára.
Péntek
Pénteken veszi kezdetét az Audiard maraton a Toldiban, ahol többek között Jacques Audiard legújabb filmje, a Dheepan, illetve két korábbi alkotása (A proféta, Rozsda és csont) is levetítésre kerül.
Október 23-a alkalmából a Corvin mozi egész napos megemlékezésre készül. Egész nap ingyen mehettek moziba és nézhettek többek között Goda Krisztina (Szabadság, szerelem), Szász Attila (A berni követ), Fazakas Péter (Szabadság – Különjárat) és Gothár Péter (Megáll az idő) filmeket.
Szombat-Vasárnap
Hétvégi őrület a KFT-vel a Tabánban 20:00-tól, igazi szívetmelengető film (Egy lányról) az AnKERT-ben szintén este 8-tól és egy személyes portréfilm, az Áldom a Teremtőt, László Gyuláról(Uránia, 16:30).