Hírek

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében

A Pieces of a Woman sikeresnek bizonyult a Velencei Filmfesztiválon, és már az is nyilvános, ki forgalmazza majd Mundruczó Kornél filmjét.

Mundruczó Kornél első angol nyelvű alkotását már Martin Scorsese is méltatta, mikor vállalta az executive produceri teendőket, most pedig a Cate Blanchett által vezetett nemzetközi zsűri is elismerését fejezte ki. A 2020-as Velencei Filmfesztivál talpon maradt a koronavírussal szemben, így a Pieces of a Woman című filmben életében először főszerepet alakító Vanessa Kirby átvehette a Legjobb színésznőnek járó Volpi Kupát.

Kirby megköszönte a bizalmat Mundruczónak, amiért rá bízott egy ilyen komoly lehetőséget. A Pieces of a Woman történetében egy pár megpróbáltatásait követhetjük, akik elvesztették gyereküket otthonszülés közben. A rendező, valamint alkotótársa és párja, Wéber Kata személyes drámájukat vitték vászonra. – a forgalmazási jogokat pedig azóta megszerezte a Netflix. A film további szerepeiben Shia LaBeouf, Ellen Burstyn, Molly Parker, Sarah Snook, Benny Safdie és Iliza Schlesinger láthatók.

Az Arany Oroszlán-díj nyertese pedig a Nomadland című alkotás lett,

melyben Frances McDormand szeli át Amerikát, miután a 2007-es gazdasági válság megfosztotta minden anyagi javától. Chloé Zhao a remek A rodeósban az ember és állat kapcsolatát mutatta be érzékletesen, most McDormand ígéretesnek tűnő játékán keresztül mesél egy társadalmi réteg útkeresésről a kapitalizmus kockázatos játszmáinak árnyékában. Nehéz is elképzelni, hogy ilyen visszafogott és kis léptékű alkotások után jövőre a Marvel újabb gigaeposzát, az Örökkévalókat hozza tető alá.

A 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál további nyertesei a Variety oldalán olvashatók.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com