Hírek

Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmje a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált

pieces-of-a-woman-shia-labeouf-vanessa-kirby

Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmje a világ filmtörténetének legrégebbi filmszemléjén, a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában debütált. A nehéz témát feldolgozó dráma főszerepeiben Vanessa Kirby és Shia LaBeouf látható.

A Pieces of a Woman vörös szőnyeges felvonulásán és sajtótájékoztatóján Mundruczó Kornél, felesége és állandó alkotótársa, Wéber Kata forgatókönyvíró és Petrányi Viktória producer #freeSZFE feliratú pólóban jelent meg, komoly feltűnést keltve ezzel is. A sajtótájékoztatón ki is fejtették a felirat jelentését, amivel a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett fejezték ki szolidaritásukat.

Velencében debütált a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című magyar film is, amelynek rendezője és főszereplője, Horváth Lili és Stork Natasa szintén #freeSZFE feliratú pólóban nyilatkozott a sajtónak.

A Pieces of a Woman történetének középpontjában a Vanessa Kirby által alakított gyászoló anya áll, aki egy tragikusan végződő otthonszülés következtében veszíti el gyermekét, ami után környezete reakcióival is meg kell küzdenie.

A fesztiválon közreadott sajtóanyagban Mundruczó Kornél filmjéről úgy nyilatkozott,

hogy feleségével az egyik legszemélyesebb élményüket szerették volna megosztani a közönséggel, mert hisznek benne, hogy a fájdalomra a művészet a legjobb gyógyír.

A forgatókönyvet a Fehér istent és a Jupiter holdját is jegyző Wéber Kata saját, többször díjazott színházi darabja alapján írta. A stábhoz nemrég executive producerként Martin Scorsese is csatlakozott. A Pieces of a Woman főbb szerepeiben Vanessa Kirby és Shia LaBeouf mellett Ellen Burstyn, Sarah Snook és Benny Safdie látható, zenéjét Howard Shore írta, akinek a neve korábban már Martin Scorsese több rendezésének stáblistáján is feltűnt.

A Pieces of a Woman, ami Mundruczó Kornél első külföldi produkciója az első megjelent írások alapján megosztotta a kritikusokat. A Variety elsősorban Kirby játékát dicséri. Az IndieWire kritikusa azonban közel sem volt ennyire pozitív a filmmel kapcsolatban. 

Az Arany Oroszlán-díjért összesen 18 film versenyez, és az idei versenyfilmek csaknem a felét nők rendezték.

A szeptember 2-án kezdődő fesztivál az első nagy európai filmmustra, amelyet a koronavírus-járvány kitörése óta offline keretek között rendeznek meg. A biztonsági intézkedések pedig ennek megfelelően szigorúak.

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakon. Érdekli a marketing, a reklám és a streaming platformok világa, specializációja a horror és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. mlinarikmariann@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya