Hírek

Musical készül András Ferenc Dögkeselyű című filmjéből

dogkeselyu cserhalmi

dogkeselyu cserhalmiKét győztest hirdettek a II. Madách Musical Pályázaton: a megosztott első helyen az Aranyborjú és a Dögkeselyű című darab áll. A zsűri döntése alapján ezt a két musicalt mutatja be a Madách Színház 2014-ben.

A II. Madách Musical Pályázat két nyertes darabját, Horváth Péter, Fekete György és Gerendás Péter Aranyborjú című művét, valamint Fekete György és Munkácsi Miklós Dögkeselyű című darabját a stúdiószínpadon mutatja be a színház.

A zsűri (Malek Andrea színésznő, Kocsák Tibor zeneszerző, Müller Péter író, Tihanyi Ákos koreográfus és Szirtes Tamás rendező) a döntőbe négy darabot juttatott be, amiből győztesen a már említett két alkotás került ki.

Az Aranyborjú című darab ismertetője szerint a musical Ilf és Petrov regénye alapján született. A történet szerint Osztap Bender milliomos akar lenni a 30-as évek Szovjetuniójában, és e cél érdekében mindent megtesz, ami csak kitelik egy magafajta csavaros eszű, ellenállhatatlan kalandortól.

Manapság egyre népszerűbb a magyar filmek színpadra vitele, ám azon belül is legtöbbször zenés-táncos darabbá alakítják a kiválasztott alkotásokat. A Poligamy után a Dögkeselyűt, András Ferenc 1982-es azonos című filmjének mába helyezett zenés változatát láthatja a közönség a Madách Színház színpadán. A mű az akciós-krimis elemek ellenére azonban nem csak krimi, hanem keserű társadalomszatíra is, középpontjában az elvei mellett a végsőkig, akár a pusztulásig is kitartó, harcát egyre magányosabban folytató Simon Józseffel, a diplomás taxisofőrrel – olvasható a darab ismertetőjében. A Dögkeselyű című film egyik legismertebb jelenetét,  Cserhalmi György piros Ladás autós üldözését az alábbi videóban ti is megcsodálhatjátok:

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya