Jó ideje megy a huzavona, hogy mikor is kerül mozikba Christopher Nolan legújabb filmje, a Tenet. Noha a rendező erősködött a július közepi premierdátumhoz, azt eltolták egyszer. Most pedig még egyszer – írja a Collider.
A koronavírus filmiparra tett hatása megannyi szektorban megmutatkozott, hiszen bemutatók csúsztak, forgatások álltak le, színészek betegedtek meg és szinte világszerte bezárták a mozikat. Noha májusban még korántsem lehetett tudni, mikor is indul be ismét a filmes élet, Christopher Nolan egy ideig nem akart hallani arról, hogy legújabb filmjét, a Tenetet ne az eredetileg kitűzött július közepi időpontban mutassák be.
Persze hiába Nolan az egyik legünnepeltebb és legnagyobb tömegeket bevonzó rendező napjaink Hollywoodjában, mindent ő sem tud kontrollálni: a Tenet bemutatóját más filmekével egyetemben szűk két hete tolták el július 31-re. A legújabb hírek alapján azonban ez még mindig nem a végső dátum volt: Nolan továbbra is titokzatos blockbusterét
jelen állás szerint csak augusztus 12-én mutatják be Amerikában.
A csúszás persze a hazai bemutatót is érinti, de szinte biztos, hogy amint lefixálják a premiert, mi is mehetünk a frissen megnyílt mozikba, hogy lássuk a művet. A Warner Bros. bő 200 milliós akció-thrillere, aminek a forgatókönyvét is a rendező jegyzi még arra is vette a pénzt, munkát, időt és anyagot, hogy felrobbantson egy igazi repülőgépet. A nemzetközi kémkedős történet részleteit nem igen tudni, sőt több a filmben szereplő színész, köztük Michael Cane is nyilatkozta már, hogy fogalma sincsen, pontosan miről is szól az alkotás. Az biztos, hogy borzasztóan látványos lesz, fordulatokban gazdag és Nolantől megszokottan csavar egyet – vagy százat – az idő linearitásán.
A főszerepben John David Washington, Elizabeth Debicki, Aaron Taylor-Johnson és Robert Pattinson, aki szintén nemrég mesélt kicsit a forgatásról. A film előzetesét itt tudod megnézni!
Nolantől utoljára az Oscar-díjas Dunkirköt láthattuk három évvel ezelőtt. Vajon a Tenetnek is lesz esélye az elcsúsztatott 2021-es Oscar-gálán?