Hírek

Nem találod ki, mi megy a mozikban Amerikában

Bár az ország nagyrészében tombol a járvány, a mozik hellyel-közzel mégis nyitva vannak, azonban a vetített filmek, nos, elég furák.

Múlt héten mutatták volna be eredetileg Christopher Nolan Tenetjét, ha nem ütött volna be a járvány. Azóta a Tenet a huzavonával és a káosszal lett egyenértékű, közben azonban nem állt le a világ, és néhány mozi se. Így lehetséges, hogy több mint három év után ismét A szépség és a szörnyeteg lett a legnézettebb film az amerikai mozikban.

A Disney filmjére csaknem félmillió dollár értékben váltottak jegyet 527 helyszínen – értesült a Deadline. Ez az összeg egészen elenyésző az eddigi bevételeihez viszonyítva (504 millió Amerikában), ugyanakkor bármelyik magyar film nyálát csorgatva irigykedne. A Disneynek tehát működik a stratégiája.

Míg a többi stúdió vonakodik engedni bármilyen film vetítését, az egeres cég minden héten más klasszikust küld a mozikba,

múlt héten például A birodalom visszavágot, előtte pedig a Fekete Párducot.

Relic

A kisebb stúdiók a hatalmi vákuumban megpróbálnak levegőhöz jutni. Nekik köszönhetően új filmet is bemutattak az Egyesült Államokban. Ez volt a Relic, az Emily Mortimer nevével futtatott gótikus horror, amelynek azonban nem igazán sikerült felkelteni az érdeklődést. A másik újdonság szintén egy horror, a The Wretched egészen hasonló stílusú, csak nincs benne Emily Mortimer, helyette egy boszorkány ijesztget egy kisfiút.

Érdekesség, hogy miközben hazánkban az összes autós mozi megbukott, Amerikában ez a platform virágzik,

szinte az összes bevétel az ilyen helyről származott. Ezek a mozik pedig nem a nagy hagyományú filmszínházas városokban találhatók, hanem középnyugati és déli kisvárosi övezetekben. Ezért is alakulhatott ki az a furcsa helyzet, hogy a múlt hétvégén az amerikai államok közül Texasban, Ohióban és Minnesotában mentek el a legtöbben moziba a megszokott New York-Los Angeles-Chicago triumvirátus helyett.

Címkék
Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya