Hírek

Németországba is elért a Saul fia

erdely_matyas_saul_fia A Hamburgi Filmfesztiválon lesz a Saul fia németországi premierje a mai napon, a bemutatón Nemes Jeles László személyesen vesz részt.

A Magyar Filmalap közleménye szerint a hamburgi seregszemle október 1. és 10. között 52 országból érkező 172 filmalkotást vonultat fel, a Saul fia a Kaleidoskop elnevezésű válogatásban lesz látható. A film egyike annak a 12 alkotásnak, amelyeket a szervezők a Hamburgi Filmkritikusok díjára jelöltek idén.

A rangos elismerés odaítéléséről a Hamburger Abendblatt, az NDR regionális közszolgálati médiatársaság és a Spiegel munkatársaiból álló zsűri dönt. A fesztivál premiert követően hamarosan Németország szerte látható lesz a mozikban a Saul fia a Sony forgalmazásában.

Nemes Jeles László első játékfilmje Röhrig Géza főszereplésével, a Filmalap támogatásával készült, az alkotás a májusi Cannes-i filmfesztiválon megkapta a nagydíjat három további rangos elismeréssel együtt, köztük a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját is.

A Saul fia első észak-amerikai fesztivál premierjeit kiemelkedő siker övezte: Telluride-ban és Torontóban is a legjobb filmek közé választották a kritikusok. A nagy presztízsű New York-i filmfesztivál október 6-án tűzi műsorra Nemes Jeles László filmjét a Lincoln Centerben, emellett az alkotás látható lesz London, Hamburg, Gent és Luxemburg rangos seregszemléinek versenyprogramjában is.

A Saul fia Magyarország hivatalos Oscar nevezése is egyben a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com