Hírek

Több mint 30 filmet vetítenek a Nemzetközi Cigány Filmfesztiválon

Lajkó - Cigány az űrben

Harminchárom filmet láthat a közönség az idei Romani Film Fest – Nemzetközi Cigány Filmfesztiválon, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg Budapesten az Art+Cinema moziban.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójához kapcsolódik az idei Budapesti Nemzetközi Cigány Filmfesztivál, amelynek programjában több izgalmas film, kerekasztal-beszélgetés, workshop, koncert és Lakatos Klára grafikusművész kiállítása is szerepel.

Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára az esemény megnyitóján hangsúlyozta: közös felelősségvállalásunk az, hogy tegyünk a romákért, hogy minél szélesebb körben megismerjék az életüket és a kultúrájukat.

Kiemelte: egy ilyen fesztivál lehetőséget ad arra is, hogy a romákkal szembeni előítéleteket „feloldja és eltüntesse”.

Ezen az eseményen a film nyelvén lehet szó a nemrég elhunyt Choli Daróczi József író, költő, műfordító és pedagógus bölcsességéről, stílusáról, a roma szakkollégisták egyedi sorsáról, azokról az egyéniségekről, akik a szakkollégiumban végeznek, de megemlékezhetünk a roma holokausztról is.

A film élővé tudja tenni a történelmet és visszarepít bennünket az időben egészen az 1848-as forradalom és szabadságharcig – hangoztatta a helyettes államtitkár.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a fesztivál célja a kisebbségi kultúra megismertetése, a különböző kultúrájú emberek közti hasonlóságok bemutatása, a kisebbség és a többség közötti párbeszéd elősegítése.

A megnyitón egy perces néma felállással emlékeztek meg a magyar cigányság meghatározó egyéniségéről, a május 12-én elhunyt Choli Daróczi Józsefről.

Django

Az idei vetítéssorozat a Historia Romani című történelmi oktatófilm-sorozat 4. részének vetítésével vette kezdetét csütörtök este. Ez az epizód a romák 1848-49-es eseményekben betöltött szerepét mutatja be.

A programban szerepel még a Cziffra György zongoraművészről szóló, Virtuóz című dokumentumfilm és a Django Reinhardt jazzgitáros életéből született alkotás, a Django is. Európai cigány színházi alkotókról szól a Roma Hősök című film, de levetítik a Lajkó – cigány az űrben, a Brazilok és a Csandra szekere című filmeket is. A gyerekeknek hat rajzfilmmel készülnek, a Kecskeméti Rajzfilmstúdió például cigány meséket dolgozott fel. Ezeken kívül számtalan kisjáték- és dokumentumfilm szerepel még az idei kínálatban.

Mindezek mellett kerekasztal-beszélgetést is tartanak A romák szerepe az 1848-as forradalom és szabadságharcban címmel. A meghívott vendégek közt van Bársony János kisebbségkutató, Suki András zongoraművész, cigányzene-kutató és Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója.

Közönségtalálkozóra érkezik Hollandiából Orhan Galjus, aki Európa különböző országaiban élő holokauszt-túlélőkkel készített dokumentumfilmet, de A legnehezebb szó – The Hardest Word című színházi film írójával, Richard O’Neill-lal és rendezőjével, Balogh Rodrigóval is rendeznek beszélgetést.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com