Hírek

Nemzetközi filmfesztiválok együttműködése Sanghajban

Jameson Cinefest díjátadó
Anthony Chen a fesztivál nagydíjával, az Adolph Zukor-díjjal

Új kezdeményezés indult útjára Egy út, egy övezet címmel 13 ország filmfesztiváljainak és filmes intézményeinek együttműködése céljából a 20. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon.

A résztvevő országok között szerepel többek között Észtország, Kazahsztán, Hollandia, Görögország és Egyiptom, Magyarország képviseletében pedig Bíró Tibor, a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója vett részt a programon – közölte Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa hétfőn az MTI-vel.

Az együttműködési nyilatkozatot a résztvevő országok képviselői június 17-én írták alá, a Film Market keretében pedig előadásokon mutathatták be nemzeti filmiparuk aktuális helyzetét és a filmkultúrájukra jellemző tendenciákat.

Az együttműködés lehetővé teszi, hogy a résztvevők tapasztalatokat cseréljenek fesztiválszervezés, közönségépítés és marketing stratégia kiépítése területén, valamint egymás filmkultúrájának kölcsönös megismerését.

A kezdeményezést elindító Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivál – amely Kína nemzetközileg is elismert A-kategóriás filmfesztiválja – azt reméli, hogy a program hatékonyabb kommunikációt és egy kiterjedt partnerhálózat kiépítését teszi lehetővé ezen országok között a filmkultúra területére támaszkodva.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com