Hírek

Nemzetközi filmfesztiválon debütál az HBO új magyar dokumentumfilmje

A Visszatérés Epipóba ősbemutatója a CPH: DOX filmfesztiválon lesz márciusban.

A Koppenhágai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (CPH: DOX) versenyprogramjában mutatják be Oláh Judit első egészestés dokumentumfilmjét, a Visszatérés Epipóba című HBO közreműködésével készült filmet. A dán fővárosban tartott filmfesztivál Európa egyik legfontosabb nemzetközi dokumentumfilm fesztiválja. Az idei programban a klasszikus dokumentumfilmek mellett nagy számban képviseltetik magukat a VR filmek is.

A Visszatérés Epipóba egy különleges táborról szól, ahova a hanyatló szocializmus sújtotta Magyarországon sok gyerek szeretett volna eljutni. A tábor három hetes tematikus nyaralást kínált egy képzeletbeli országban, Epipóban. A mesevilág messze helyezte a táborozó gyerekeket az akkori rideg valóságtól. Mesébe illő szerepjátékok, titkos nyelv, mágia és varázslat várta az epipói polgárokat nyaranta.

A tábor karizmatikus vezetője bűvkörébe vonta a rábízott gyerekeket, annak ellenére, hogy a játékokat megalázás és többeket érintő titkolt abúzus árnyékolta be.

Az egykori táborlakó, a már felnőtt Judit kislányát nehezen engedi el egy nyári táborba. Ezért a film rendezőjeként csaknem 25 év után újra találkozik egykori társaival. A film azt a folyamatot rögzíti, ahogy megpróbálják megérteni, hogyan él bennük Epipó, ez a zárt, misztikus és titkokkal terhelt világ.

Az HBO Europe és a Campfilm gyártásában készült film producere László Sára (Káin gyermekei, A létezés eufóriája), executive producerei Závorszky Anna (Aranyélet) és Hanka Kastelicova. A film rendezője, Oláh Judit, az ELTE Filmtudomány mesterszakán végzett. 2015-ben a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával elkészítette első önálló kisjátékfilmjét Szépségkirálynő címmel. Bár rendezőként a Visszatérés Epipóba az első egészestés dokumentumfilmje, a Beágyazott emlékek című 2016-os dokumentumfilmnek ő volt a forgatókönyvírója.

A Visszatérés Epipóba egy személyes és mély emlékezést ígér először a CPH: DOX közönségének március 22-én, de a világpremiert követően elsőként az HBO GO-n lesz látható a film ősszel.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com