Hírek

Nagy nevekkel bővülhet Guillermo del Toro következő filmjének stábja

Az Oscar-díjas rendező, Bradley Cooper mellé néhány régi cimboráját és néhány A-listás színészt is meghívna a Nightmare Alley stábjába.

Már tudjuk néhány hónapja, hogy Guillermo del Toro egy igazi misztikus klasszikus regény, a Nightmare Alley megfilmesítésére készül, mint ahogy azt is, hogy a főszerepre kiszemelt Leonardo DiCaprio helyére végül Bradley Coopert szerződtették le az alkotáshoz.

Most azonban újabb nevek röppentek fel a projekt kapcsán, ami ha összejön, igazán impozáns névsorral bővíti majd a stáblistát.

William Lindsay Graham regényének már 1947-ben készült egy filmváltozata, amelyet idehaza A sarlatán címmel lehetett látni. A történet egy férfiról szól, aki először csak egy vándorcirkuszban „trükköz”, majd amikor ebbe beleun, a való életben is felhasználja tehetségét, hogy jóhiszemű embereket verjen át. Ám felbukkan az életében egy még nála is agyafúrtabb nő, így hamarosan átverőből átvert lesz.

A sarlatánt természetesen Bradley Cooper alakítja majd, most azonban szárnyra kapott a szóbeszéd, hogy megtalálták a történet két fontos női főhősét is. A Collider értesülései szerint Toni Collette játszhatja majd a minden hájjal megkent femme fatale-t, míg a férfi fiatal feleségének szerepére Rooney Marát kérték fel.

De ezzel még nincs vége, hiszen úgy hírlik, del Toro felkérte még Willem Dafoe-t és Cate Blanchettet is egy-egy fontosabb mellékszerepre, de feltűnik majd a filmben a rendező néhány korábbi színésze is, Ron Pearlman (Hellboy), Michael Shannon és Richard Jenkins (A víz érintése).

A film forgatása ősszel kezdődik.

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.