Hírek

A CineFesten vetítették először a Nikola Tesla – A fény gyermeke című magyar filmet

A jelenleg is zajló XIX. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál programjának keretein belül, a CineDocs szekcióban mutatták be a Nikola Tesla – A fény gyermeke című magyar dokumentumfilmet.

Tesla a világ egyik legnagyobb fizikus feltalálója, felfedezései nagyban hozzájárultak a világ modernizálódásához. Korábban számos filmkészítőt megihletett az ő személye, munkássága, azonban eme alkotások többnyire az USA-ban töltött éveire összpontosítanak, továbbá nem Tesla önéletrajzi irományára alapoznak.

A Nikola Tesla – A fény gyermeke azonban az eddigiektől eltérő módon közelíti meg a témát, az önéletrajzi írások forrásaiból merítve a dokumentumfilm műfaján belül. A filmet három éven keresztül forgatták öt országban – köztük hazánkban is – bejárva Tesla közép-európai életének legfontosabb állomásait.

A film forgatókönyvírója és társrendezője, Bánovits Ottó így fogalmaz: „A filmben Nikolára, a zseni mögött rejlő hús-vér emberre fókuszáltunk. Kosztümös asszociatív montázsokkal idézzük meg életének sorsfordító pontjait, miközben a narrációkhoz felhasználtuk Tesla saját visszaemlékezéseit is. Szerb, horvát, szlovén, osztrák, magyar szakértők, történészek, pszichológusok meséltek nekünk Tesla különösen izgalmas képességeiről és komplex személyiségéről.”

Az alkotók további célja, hogy Tesláról készüljön egy olyan film is, melyben hangsúlyt kap a feltaláló Magyarországgal való kapcsolata is. A film producere és társrendezője, Takó Sándor ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „Nincs egységes Tesla-kép, mindenkinek megvan belőle a saját változata. Minket nagyon érdekelt, hogy a különböző helyszíneken hogyan ápolják az emlékét. Különös figyelmet szenteltünk a budapesti életének és a városligeti felfedezésének. Máshol már régen országimázs-kampányt építettetek volna egy ilyen történetre. Nekünk pedig van a fiókban egy Teslánk, akit valamiért idáig nem húztunk elő.”

A film az utca emberének megkérdezésével, szakértők interjúztatásával, Tesla belső lelki világának fiktív jelenetekkel való bemutatásával reprezentálja a feltaláló széles skálán mozgó emlékezetét.

Az alkotás Bánovits Ottó első egész estés filmje, korábban kisjátékfilmjeivel nyert számos díjat külföldi fesztiválokon. Takó Sándor pedig korábban A martfűi rém producere volt.

A Nikola Tesla – A fény gyermeke a Nemzeti Filmintézet és a Magyar Filmszakmai Adókedvezmény támogatásával készült.

Antalovics Dániel

Antalovics Dániel az EKKE mozgóképkultúra és média szakán tanulta a filmkészítés fortélyait. A lélektelen filmeket megveti. Kedvencei a szürreális, a disztópikus és a társadalmi problémákat feszegető filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!