Hírek

Nikola Tesla-t alakítja új filmjében Ethan Hawke

Ethan Hawke ismét összeáll az író-rendező Michael Almereyda-val, hogy együtt elhozzanak nekünk egy életrajzi filmet Nikola Tesla-ról. A feltalálóról készülő alkotás Tesla címen fut és tavasszal már meg is kezdődhet a forgatás – írja a THR.

Nikola Tesla minden idők egyik legjelentősebb tudósa, feltalálója és fizikusa volt, aki életében 146 szabadalmat neveztetett be a neve alatt. Bár több területen is kiemelkedőt alkotott, az elektromossághoz kapcsolódó felfedezései voltak a legmeghatározóbbak. Igaz, a mágneses indukció SI-mértékegységét is róla nevezték el.

Nem csoda hát, hogy több mozgóképes alkotásban szerepelt már a karaktere, most pedig újabb életrajzi filmet szentelnek neki. Michael Almereyda írja és rendezi a Tesla című filmet, melyben Ethan Hawke játssza el a tudóst. Hawke ezzel olyan színészeket követ, mint David Bowie (Tökéletes trükk) vagy Nicholas Hoult (The Current War). A két alkotó nem először készít közös filmet, hiszen mind a Hamlet, mind a Cymbeline forgatásának alkalmával együtt dolgoztak.

A Tesla időrendi sorrendben mutatja majd be a feltaláló életét különös hangsúlyt fektetve Thomas Edison-nal való versengésére. Az előmunkálatok tavasszal kezdődnek meg New York-ban.

Ethan Hawke egyébként igen csak sűrű időszakon van túl és most sem pihen: tavaly 3 filmben (Valerian és az ezer bolygó városa, First Reformed, 24 óra a halálig) is szerepelt, míg idén legalább másik kettő, de lehet hogy másik négy alkotás kerül a mozikba, amelyben láthatjuk majd a színészt.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya