Hírek

Nolan új Batman-filmen gondolkodik?

Egy jól értesült lap azt állítja, hogy Christopher Nolan új Batman-filmet forgat a fejében.

A Giant Freaking Robot című apró újságnak jó forrást sikerült szereznie a Warner stúdión belül, és emiatt ők voltak az elsők (a nagy lapokat is megelőzve), akik jelentették, hogy a Wonder Woman 1984 streaming platformon fog elsőként megjelenni.  A lap most azt írja ugyanerre a jól értesült forrásra hivatkozva, hogy a Tenet anyagi bukása és a film körül fellángolt viták miatt Christopher Nolan rendező komolyan fontolóra vette, hogy egy jövőbeli Batman-film élére álljon – és a Warner Bros.  nagyon is partner lenne ebben.

Nolan gyártotta a stúdió valaha volt két legjövedelmezőbb filmjét (legalábbis az amerikai pénztáraknál): A sötét lovag és A sötét lovag: Felemelkedés című darabokat. És az sem mellékes, hogy míg a Warner és DC ezutáni szuperhős-film próbálkozásai legalábbis gyengécskén sikerültek, Nolan Batman-trilógiáját széles körben máig is a műfaj csúcsának tartják.

A cikk szerint a Warner ezért mindig fenntartotta, hogy szívesen látná Nolant újra egy Batman-film rendezői székében. Nolan számára pedig azért lehet vonzó az ötlet, mert helyreállíthatná vele a Tenettel megtépázott hírnevét – legutóbbi filmje ugyanis a járvány miatt alulteljesített a pénztáraknál és ráadásul a kritikai értékelése is kevésbé volt fényes, mint az a rendezőnél megszokott.

Ehhez járul, hogy – nagyrészt a Tenet miatt – a Warner bejelentette, hogy legalább a 2021-es filmjeit a mozibemutatóval egyidőben elérhetővé teszi online is; a terv jókora felháborodást váltott ki az iparágban és Nolan maga is hevesen ellenzi. Egy Batman-filmmel Nolannak a (középtávú) jövőben erős pozíciója lenne a stúdióban hasonló döntésekkel szemben.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya