Hírek

Nyáron indul a Valami Amerika 3

Júliusban kezdődhet Herendi Gábor nagy sikerű filmsorozata, a Valami Amerika harmadik részének forgatása – közölte az MTI-vel csütörtökön a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF), amelynek döntőbizottsága 480 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a mozifilm részére.

A Valami Amerika 3 forgatókönyvét, amely az alkotók szerint a széria legmeglepőbb darabja lesz, Herendi ismét Divinyi Rékával közösen írta. A 2001-ban és 2008-ban bemutatott első két részhez képest jóval több akciójelenetre számíthat a közönség, az új epizódban Bala bandájának vetélytársaként feltűnik egy másik bűnszövetkezet.

Szabó Győző, Pindroch Csaba és Hujber Ferenc, azaz a három testvér új története a korábbról ismert Szervét Tibor, Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Tompos Kátya, Csuja Imre, Thuróczy Szabolcs és Faragó András által megformált karakterekkel együtt folytatódik. Sőt, a tervek szerint a csapathoz több ismert arc is csatlakozik.

Minden idők egyik legnépszerűbb hazai vígjátéksorozatának legújabb része Herendi Gábor rendező-producer, Peták Eleonóra és Nagy Mónika producerek vezetésével készül, az alkotók a mozibemutatót 2017 végére, de legkésőbb jövő februárra tervezik.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya