Hírek

Nyeljünk! – Beteges izgalmakkal kecsegtet a Swallow előzetese

Swallow, azaz Nyelés a címe annak a bizarr filmnek, amely már a trailere alapján is az év egyik nagy csemegéjének ígérkezik.

A filmet nem az extrém ötleteit formabontó köntösbe bújtató Gaspar Noe rendezte, és nem is arról a bizonyos szexuális hajlamról szól. Alapkoncepciója szerint adott egy fiatal nő, aki leküzdhetetlen vágyat érez, hogy veszélyes tárgyakat nyeljen le. Hősnőnk, a látszólag boldog, kiegyensúlyozott házasságban és meglehetős gazdagságban élő Hunter nemsokára édesanya lesz. A terhesség megszokott tünetei helyett azonban hirtelen rátör a „pica” nevű, fura sóvárgással járó állapot. Ennek következtében a kismama ehetetlen, sőt, veszélyes tárgyak (csavarok, szegek, injekciós tűk) bekebelezésére érez ellenállhatatlan késztetést. Férje (Austin Stowell) és családja minden lehetséges módon próbál segíteni neki, de hiába. Az édes otthon szigorúan megfigyelt luxusbörtönné válik.  Hunter környezete igyekszik mindentől elzárni, amit lenyelhet. A háttérben pedig – pszichothriller műfaji elvárásainak megfelelően – szép lassan felsejlenek a kóros állapot eredetét rejtő múltbéli titkok.

A független produkcióban készült Swallow főszerepét Hollywood egyik aktuális üdvöskéje, Haley Bennett játssza, és ő a film egyik executive producere is. Az ifjú színésznő tehetségét már több olyan első ligás darabban is megcsillogtathatta, mint például A VédelmezőA hét mesterlövész vagy A lány a vonaton. Bennett és Stowell mellett Denis O’Hare, Elizabeth Marvel, David Rasche, Lauren Luna Velez és Zabryna Guevara  szerepelnek a moziban.

A példásan fényképezett és vágott előzetes remekül adagolja a feszültséget, az „nyelések” tálalása tökéletesen megfelel a választott műfaj követelményeinek.

Az író-rendező Carlo Mirabella-Davis első nagyjátékfilmjének útja szépen ki van kövezve, ugyanis a kritikusok egy része már most az egekig magasztalja, 2020 egyik legjobbjaként hivatkozva rá. A Swallow eleddig számos tematikus fesztiválon szerepelt, sok helyütt nagy sikerrel: a Tribeca Filmfesztiválon, a Fantastic Festen, a Fantasia Fesztiválon és Sitgesben.

Az amerikai mozikban március 13-án debütál. Magyarországi bemutatóról sajnos még nincs információnk, de talán valamelyik (zsánerfilmes) seregszemlén találkozhatunk ezzel az izgalmasnak tűnő darabbal.

Szabó Zsolt Szilveszter

Szabó Zsolt Szilveszter

Szabó Zsolt Szilveszter a szombathelyi BDF-en végzett mozgókép- és médiakultúra szakon. 25 éve foglalkozik filmekkel. Specializációja a sci-fi, a szerzői filmek, a zsánermozik szerzői változatai és a bizarr műfajkevercsek. Szívesen bíbelődik rebellis, besorolhatatlan alkotók műveivel. Cinematográfus istensége Tarkovszkij és nagyra tartja Enyedi Ildikó művészetét.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..