Hírek

Ewan McGregor végre igazat mondhat az Obi-Wan Kenobi sorozatról

Ewan McGregor azt mondta, négy évig hazudnia kellett, de most végre beszélheti a várva várt Kenobi-sorozatról.

A Disney D23 elnevezésű expójának egyik legnagyobb bejelentése volt, hogy elkészültek a Disney+ számára gyártott Obi-Wan Kenobi sorozat forgatókönyvei, amelyben Ewan McGregor ölti majd újra magára a híres Jedi-mester köpenyét. Ezen túl nem sokat árultak el a készülő produkcióról, amelyet majd 2020 nyarán kezdenek el forgatni, és ami várhatóan 2021 tavaszán debütál majd a cég online platformján.

Ahogy az egy ilyen nagyságú franchise esetében szokásos, a rajongók azonnal elkezdték a találgatást, vajon a sorozat majd melyik élethelyzetben mutatja be Obi-Want, és egyáltalán, hol helyezkedik majd el az egész a Star Wars egyre bővülő univerzumában.

Nos, az eddig titoktartásra kötelezett McGregor most végre megszólalhatott. A színész rögtön azzal kezdte, mekkora megkönnyebbülés ez számára, hisz évek óta hazudnia kellett mindenkinek. Mondjuk az is igaz, hogy túl sokat most sem mondott, de azt legalább elárulta, hogy a széria a jedi mester életének egyik legszomorúbb és legsötétebb időszakára fókusz majd. Arra a köztes időszakra, ami a jedik kiirtása és Luke Skywalker felbukkanása közti gyászkorszakot jelentette Obi-Wan számára, aki visszavonultan élt a Tatooine bolygón.

Egyértelmű választásnak tűnik, bár az is igaz, hogy pont ez az időszak nem tűnik túl eseménydúsnak. Eddig legalábbis ezt hittük, ám McGregor elmondása szerint izgalmas utazás lesz ez, ami egy új oldalát mutatja meg a híres mesternek. Mást nem árulhatott el, de annyi még kiderült, hogy a sztori már a legelején a sivatagbolygón játszódik majd, és egyre közelebb kerül majd ahhoz az idős figurához, akit Alec Guinness játszott az eredeti trilógiában. Nagyon valószínű tehát, hogy Obi-Wan története mellett kirajzolódik majd az is, hogy erősödött meg az Ellenállás – de ezt az utat már november 12-én induló The Mandalorian megkezdi, hisz az a sorozat is ezen bizonytalan korszakban játszódik.

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.