Hírek

Önálló filmet kapnak a minyonok

minions

minionsA Universal Pictures és az Illumination Entertainment elárultak néhány apró részletet a jövőre érkező Gru spinoffról.

A teljes egészében a kis sárga lények körül zajló történet szerint a minyonok már az idők kezdete óta léteznek, bár eleinte nem voltak többek egyszerű kis sárga sejteknél. Evolúciójuk során azonban elnyerték az azóta mindenki által ismert és kedvelt külsejüket, továbbá kifejlődött kiszámíthatatlan és megnyerő személyiségük is. Talán a már-már túlzott cukiságfaktort ellensúlyozza számukra a sors azzal, hogy életüknek egyetlen lehetséges és mindenáron megvalósításra váró célja van: felkutatni és feltétel nélkül szolgálni a legeslegaljasabb mestert a világon.

A jövő nyáron érkező film karaktereinek olyan nagynevű színészek kölcsönzik hangjukat, mint például Sandra Bullock – aki a történet szerint az 1960-as években a világot uralma alatt tartó főgonosz, Scarlett Overkill szinkronja lesz –, valamint a Mad Men – Reklámőrültek sztárja, Jon Hamm. A direktori székben ugyanaz a Pierre Coffin foglal helyet, aki a Gru első és második részét is rendezte, igaz asszisztense ezúttal nem Chris Renaud lesz (aki most csak kisebb produceri teendőket vállalt), hanem a Lorax másik rendezője, Kyle Balda.

A Minions várhatóan 2015. július 10-én debütál a mozikban. Papoj?

(forrás: comingsoon.net)

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com