Juliette Binoche Oscar-díjas színésznő és a franciák nagy kedvence, Fabrice Luchini a főszereplője Bruno Dumont A sors kegyeltjei… meg a többiek című abszurd vígjátékának, amelyet csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. Az 1910-es években játszódó fekete komédiát a cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában mutatták be.
Bruno Dumont előző filmjeihez (Flandria, Emberiség) hasonlóan legújabb alkotását is Észak-Franciaországban forgatta. Tőle szokatlanul ezúttal a groteszkhez és a burleszkhez nyúlt, s a komédiába egy melankolikus szerelmi szálat is beleszőtt.
A rendező az MTI-nek adott interjúban magát egy olyan festőhöz hasonlította, aki egész életében a szülőföldjét festi meg, de mindig másképpen. „Számomra a filmkészítés a dicsőítés eszköze. Mivel Észak-Franciaország nem számít különösen szépnek, sokkal érdekesebb éppen ennek a nem túl nagy becsben álló tájnak egyediséget kölcsönözni, mint például Párizsnak. Egyetlen filmet forgattam a fővárosban, de nagyon nehéz volt, mert Párizs jelentéseket hordoz. Jobban szeretek egyszerű embereket és egyszerű tájakat filmezni, mert a kamerával olyan ellensúlyt tudok képezni, amely hangsúlyossá teszi őket” – mondta Bruno Dumont.
A festői tengerparti öbölben játszódó burleszk történet középpontjában egy dekadens, vérfertőző nagypolgári család áll. Van Peteghemék nyaranta a dűnékre épített, egyiptomi stílusú villájukban pihennek. Az egyszerre sznob és szórakozott, kicsit púpos, kicsit sántító családfőt, Andrét Fabrice Luchini alakítja. Felesége (Valeria Bruni-Tedeschi) a konzervatív és magába forduló polgári konvenciók megtestesítője. Aude, André leánytestvére (Juliette Binoche) pedig a hisztérikus művésznő prototípusa.
https://www.filmtekercs.hu/fesztival/cannes-2016-vizparti-komediasok-slack-bay
A rendező a különc figurák megformálásához szándékosan olyan színészeket választott, akik egyszersmind a róluk kialakult képet is karikírozzák a játékukkal: Fabrice Luchini a zseniális és idióta komédiást, Juliette Binoche a kényeskedő sztárt.
„Szeretném megnevettetni a nézőket és egyúttal félelmet is kelteni bennünk, azért kértem fel ennyire emblematikus személyiségeket. A nézőknek ugyanis mindig sajátos a viszonyuk a sztárokhoz” – mondta.
A karikatúraszerűen megjelenített középosztállyal szemben a munkásosztályt az ijesztő külsejű szegény kagylóhalászok képviselik, akik bevételük pótlására a karjukban hordják át a nyaralókat a vízen átgázolva, az öböl egyik partjáról a másikra. A látogatók közül azonban időnként egyet-egyet jóízűen elfogyasztanak.
A kannibálcsalád tagjait karakteres arcvonású amatőr színészek alakítják, ahogyan az eltűnt emberek után nyomozó Machint és Malfoyt is, akik az amerikai burleszkfilm hőskorának klasszikus párosát, Stant és Pant idézik meg. Mindeközben a magát felsőbbrendűnek érző művésznő lánynak öltözött fia, Billie és a kannibálcsalád nagyobb fia, Ma Loute között igaz szerelem szövődik.
„A XX. század elején még jól látszottak a különbségek a különböző társadalmi osztályok között. A középosztály akkor még egész másképp öltözködött, mint a szegények. Ezért ez a korszak kiváló a karikatúra számára, ami elengedhetetlen egy jó vígjátékhoz” – mondta a rendező. “A múlt azonban egyben a jelen torz tükre is, ez a történet a mi modern társadalmunk metaforája is egyben.”
Bruno Dumont szerint mindannyian magunkban hordozzuk a gúny tárgyává tett nagypolgári család komfort iránti igényét, sznobizmusát és modorosságát. Ugyanakkor olyan egyszerűek, bumfordiak és röghöz kötöttek, sőt, tudat alatt kannibálok is vagyunk, akár csak a halászcsalád tagjai. A szerelem pedig azért válik lehetetlenné, mert hazugságon alapul. Ma Loute őszintén szereti Billie-t, akiről azt gondolja, hogy lány, s amikor megtudja róla, hogy fiú, úgy érzi, átverték. A nem egyértelmű nemi identitás évszázadok óta éppúgy zavaró jelenség a modern társadalmakban, mint megannyi más kiüresedett meggyőződésünk – mondta a rendező.
