Bár a Dargay Attila karakterei és terve alapján készülő Csongor és Tünde csak 2024-ben érkezik, itt az első előzetes Dargay ördögfiókáival.
Dargay Attila, a Lúdas Matyi, a Vuk és a Szaffi alkotójának ötven évvel ezelőtti álma valósul meg azzal, hogy elkészül Vörösmarty Mihály klasszikusának, a Csongor és Tündének mozifilm-adaptációja – írja a Nemzeti Filmintézet közleménye.
A feldolgozás a hetvenes években akadályokba ütközött, ezért az ötlet a fiókban maradt. A nagyszabású tervet a Cinemon Entertainment alkotócsapata élesztette fel, akik
Dargay figuraterveit és teljes képes forgatókönyvét felhasználják a készülő filmhez.
Vörösmarty Mihály költeményéből Henrik Irén, Dargay Attila alkotótársa részvételével készül a mozifilm.
A mesefilm most megjelent első beharangozójának főszereplői, az ördögfiókák – Berreh, Kurrah és Duzzog – Dargay Attila eredeti figurái. A videóban Előd Álmos vezeti fel a történetet_
Dargay a storyboardhoz Vörösmarty Mihály költeményének eredeti szövegét használta, viszont dramaturgiailag sok helyen változtatott rajta, hogy közelebb hozza a közönséghez a történetet. „Úgy érzem, hiányt pótlunk, és nem félek a nagy szótól, kultúrmissziót töltünk be, amikor a film elkészítésével milliók számára tesszük elérhetővé Vörösmarty nem túl könnyen érthető és élvezhető, gazdag szimbolikájú remekművét. Az animációs film eszköztára végtelenül gazdag, a műhöz méltó megvalósításra nyílik most lehetőségünk” – összegezte a 80-as években Dargay Attila és még halála előtt is azt nyilatkozta: „reménykedem, hátha egyszer ez az álmom is valóra válik.”
A hagyományos 2D animációs technikával készülő rajzfilm rendezője Máli Csaba, az egyik utolsó Dargay tanítvány és Pálfi Zsolt (Lengemesék, Salamon király kalandjai). A Csongor és Tünde a Filmintézet 570 millió forintos támogatásával készül Balassa Krisztián forgatókönyve alapján, és a tervek szerint 2024 őszén lesz látható a mozikban. A film a Cinemon Entertainment gyártásában, Temple Réka producer vezetésével készül.