Hírek

Oscar 2017: Aszgar Farhadi iráni rendező nem vesz részt a ceremónián

Aszhar Farhadi iráni filmrendező és forgatókönyvíró vasárnap bejelentette: az utazási bizonytalanságok miatt nem vesz részt az Oscar-díj átadási ünnepségén február végén.

A 45 éves Farhadi számtalan filmművészeti díj kitüntetettje, 2012-ben az Nader és Simin: Egy elválás története című filmjéért kapott Golden Globe-, majd Oscar-díjat. Idén is esélyes a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában az amerikai filmakadémia elismerésére, ezúttal Az ügyfél című filmjével. (Melyet a Filmtekercs szerkesztősége az előző év legjobb filmjének választott.)

A rendező azonban vasárnap bejelentette: az amerikai beutazást bizonyos országokból átmenetileg korlátozó amerikai elnöki rendelet miatt nem vesz részt a február 26-án rendezendő gálán, még akkor sem, ha vele kivételt tennének.

„Úgy tűnik, hogy túl sok a »ha« és a »de« a részvételem körül” – idézte az AP amerikai hírügynökség a perzsa rendező szavait, aki ezért inkább nem is vesz részt a filmvilág hollywoodi ünnepén.

Farhadi – az AP szerint – az átmeneti beutazási korlátozásokat úgy értelmezi mint „néhány honfitársamat és hat másik ország polgárait érintő igazságtalan feltételek”.

Az ideiglenes amerikai beutazási tilalom hét muszlim országra érvényes, mégpedig Szíriára, Iránra, Irakra, Szudánra, Líbiára, Szomáliára és Jemenre. Az Egyesült Államok emellett felfüggesztette a szíriai menekültek befogadását is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com