Hírek

Oscar 2018: szigorítják a borítékok kezelését

Miután tavaly az Oscar történetének egyik legkínosabb pillanatát okozta a Legjobb film díjának kihirdetése, a felelős cég megszigorítja a borítékok kezelését.

Aki látta, sosem felejti el, amikor a 2017-es Oscar-díjátadón a Kaliforniai álmot jelentették be Legjobb filmnek, hogy aztán kiderüljön: összekeverték a borítékokat és a díjat valójában a Holdfénynek ítélte az Amerikai Filmakadémia.

A szavazásért és az eredményeket rejtő borítékok kezeléséért a PricewaterhouseCooper nevű óriáscég felel. A cég számára rettentő kínos volt az epizód. „Az egyik legszomorúbb az volt, hogy 83 évnyi nagyszerű munka után, ami alatt végig a folyamat pontosságán és megbízhatóságán dolgoztunk, a boríték átadásánál szúrtuk el” – mondta Tim Ryan, a cég senior partnere és elnöke.

A hiba úgy következett be, hogy a PwC helyszíni partnere hibás borítékot adott át a díjat bejelentő Warren Beattynek és Faye Dunawaynek. A páros a Legjobb színésznő díjának borítékját kapta meg a Legjobb filmé helyett – márpedig a Legjobb színésznő kategóriát valóban a La La Land nyerte, pontosabban annak főszereplője, Emma Stone.

Emma Stone a Kaliforniai álomban

A PwC mostani reformjai nem érintik a jelölések és szavazások procedúráját: a szigorítás a borítékok kezelésében mutatkozik meg. A helyszínen eddig jelen lévő két PwC-megbízott mellett egy harmadik is érkezik ezentúl, aki a show irányítótermében figyeli a folyamatot az Oscar producereivel együtt. Ahogy a színpadnál lévő megbízottak, úgy ő is fejből ismeri majd a győztesek listáját és a borítékok egy teljes szettje is nála lesz – írja a The Hollywood Reporter.

Az előző évben a színpad mellett feladatot ellátó két partnert lecserélték, bár Ryan szerint nem rúgták ki őket a PricewaterhouseCoopertől.

Megváltozik a boríték átadásának folyamata is. Mind a díjat bejelentő hírességek, mind a színpadi felelős megerősítik ezentúl, hogy a kategóriának megfelelő korrekt borítékot kapták. És mindhárom helyszíni felelős alaposan begyakorolja, mi a teendő, ha bármi balul sül el. Tavaly a kelleténél hosszabb időbe telt, mire korrigálták a hibát. „Szóval most formálisan is begyakoroljuk a vészhelyzeteket” – mondta Ryan.

Holdfény

Végül pedig megtiltják mindhárom partnernek, hogy mobiltelefonokat és közösségi médiát használjanak a show alatt. „A show és a borítékátadás lesz a fókuszban” – ígérte Ryan.

Az Amerikai Filmakadémia nem csapott túl nagy botrányt a kellemetlenségből. Mint mondták: 83 évnyi együttműködés alatt egyetlen emberi hiba nem ok arra, hogy többé ne bízzanak a PricewaterhouseCooperben. A jelölés és szavazás rendszere még sosem szenvedett kárt, és a PwC építette azt a digitális szavazórendszert is, amit az Akadémia az elmúlt években használt – írja a lap.

Tim Ryan elmondta: ebben az évben, március 4-én személyesen fogja felügyelni az Oscar-átadást.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Tárca rovatot vezeti. havasmezoi@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..