Hírek

Oscar-nyertesek 2018 – Idén magyar Oscar-díj nélkül, de büszkén

A Testről és lélekről nem nyerte el az Oscar-díjat, de ettől függetlenül nagyon büszkék vagyunk, hogy drukkolhattunk ennek a filmnek. Az idei legmegdöbbentőbb Oscar-díj pedig A víz érintése.

A legtöbbet kétségkívül a Testről és lélekről eredményéről tudnánk regélni, hiszen hatalmas siker lett volna egy hármas Oscar-sikersorozat a magyar film történetében. Ám az így is igazán büszkék lehetünk nem amolyan üres bölcselkedés! Enyedi Ildikó filmje méltán vált sikeressé, és ezzel remélhetőleg a rendező életművének többi darabja is, nem mellesleg a magyar filmgyártás. Ugyan az Egy fantasztikus nő elragadta a szobrocskát, s ezzel Chile az első Oscar-díját ünnepli, nekünk is van bőven mit ünnepelnünk! Hatalmas gratuláció a Testről és lélekről egész stábjának!

Maga a gála unalmasra sikeredett, nem csak mert egyik borítékot sem cserélték fel, hanem mert nem igazán voltak jó poénok. Ugyanazok a momentumok ismétlődnek évről-évre, ráadásul idén mindent átitatott a minden szempontból korrektségre igyekvés. A nők ereje idén erősen téma volt, a női nyertesek nagyobb tapsot kaptak, ahogy Harvey Wenstein és a metoo mozgalom is téma volt. A Legjobb idegen nyelvű film Oscar-díja egy olyan filmért járt, amely kollégánk szerint „azért nagyon különleges, mert egy teljesen normális történetet mesél el úgy, hogy közben a főhőse transzszexuális”. (Egy fantasztikus nő)

Persze voltak kedves pillanatok, menő arcok. A 89 éves James Ivory, a Szólíts a neveden forgatókönyvírója Timothée Chalamet-es ingben jelent meg. Meg is nyerte a Legjobb adaptált forgatókönyvnek járó díjat! A The Silent Child című rövidfilm köszönőbeszédét pedig jelnyelvvel is elmondták.

És akkor a díjakról! A víz érintése, mint legjobb film igazi döbbenet. Nem azért mert rosszul sikerült alkotás lenne, de nem több egy kedves és egyszerű mesénél. Az Akadémia ezzel megmutatta, hogy nem ezt díjazza. Sokkal inkább a filmek üzenetét, s ebből a szempontból A víz érintése teljesen rendben van. Egy bátor nő és szerelme története ez, aki maga a minden kategórián túlmutató, ám csupa szép érzésekkel bíró lény. Vagyis az ő győzelmükről a gonosz férfi ellen, aki erkölcsileg nulla, lenézi a nőket, vagyis tulajdonképpen ő a szörnyeteg. De ne feledjük, hogy Guillermo Del Toro  remekre szabta ezt a sztorit: „Szerencsére a film a világalkotásában, a karakterek terén, és a hangulatteremtésben is eléggé egyedi, hogy rácáfoljon az epigonizmus vádjára. Ez teljes mértékben az értő, profi, ugyanakkor kifejezetten bátran kísérletező rendezésnek köszönhető, ami nem fél a különböző műfajok és az ahhoz kapcsolható érzelmi tónusok között látványosan ugrálni. Egyik pillanatban izgulunk, másikban elszörnyedünk, aztán kicsit feloldódunk, ráadásként pedig jön a romantikus meghatódottság.” (A víz érintése)

Összességében egyik film sem tarolt idén, és egyedül a Lady Bird maradt díj nélkül. A három óriásplakát Ebbing határában két szereplője is díjat kapott, habár „A Három óriásplakát… legnagyobb erénye a jól megírt forgatókönyv.” (Három óriásplakát)

Szárnyas  fejvadász 2049 három, a Dunkirk négy technikai díjat tudhat magáénak. Ebben külön öröm, hogy Roger Deakins annyi jelölés után végre díjat is kapott. A Legjobb kosztümért járó díjat természetesen  a Fantomszál kapta.  Az idei év Oscar-díjas animációja pedig a Coco, cikkírónk szerint megérdemelten:  „Ilyen erős, fordulatokkal tűzdelt sztorit nem tudom, mikor pakolt össze a Pixar utoljára.” (CocoValamennyire megtört a jég horror filmek terén is, hiszen a Tűnj el! kapta a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjat.

A 2018-as Oscar-díjat kapott filmek és művészek teljes listája:

LEGJOBB FILM
A víz érintése – The Shape of Water

LEGJOBB RENDEZÉS
Guillermo Del Toro (A víz érintése)

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ.
Frances McDormand (Három óriásplakát)

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ.
Gary Oldman (A legsötétebb óra)

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ.
Allison Janney (Én, Tonya)

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ.
Sam Rockwell (Három óriásplakát)

LEGJOBB EREDETI FORGATÓKÖNYV
Tűnj el!

LEGJOBB ADAPTÁLT FORGATÓKÖNYV
Szólíts a neveden

LEGJOBB OPERATŐR.
Szárnyas fejvadász 2049

LEGJOBB VÁGÁS.
Dunkirk

LEGJOBB LÁTVÁNYTERVEZÉS.
Szárnyas fejvadász 2049

LEGJOBB KOSZTÜMTERVEZÉS.
Fantomszál

LEGJOBB EREDETI FILMZENE.
A víz érintése

LEGJOBB BETÉTDAL.
Coco – Remember Me

LEGJOBB HANG.
Dunkirk

LEGJOBB HANGVÁGÁS.
Dunkirk

LEGJOBB KÉPI EFFEKTUSOK.
Szárnyas fejvadász 2049

LEGJOBB SMINK/MASZK
A legsötétebb óra

LEGJOBB IDEGEN NYELVŰ FILM
Egy fantasztikus nő (Une mujer fantastica) (Chile)

LEGJOBB DOKUMENTUMFILM
Icarus

LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM.
Coco

LEGJOBB RÖVID ANIMÁCIÓS FILM.
Dear Basketball

LEGJOBB RÖVIDFILM.
The Silent Child

LEGJOBB RÖVID DOKUMENTUMFILM
Heaven is a Traffic Jam on 405

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője.