Hírek

Összhang: Vasárnaptól folytatódik az Uránia felirattal akadálymentesített sorozata

Vasárnaptól folytatódik az Összhang, az Uránia Nemzeti Filmszínház felirattal akadálymentesített sorozata. A siketek és nagyothallók mozizását segítő program keretében magyar filmek, köztük a legfrissebb premierek láthatók.

Szeptember utolsó vasárnapja a siketek világnapja, ehhez kapcsolódóan vasárnap 15 órától a Virágvölgy című film vetítésével folytatódik az Uránia Összhang-sorozata, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) partneri együttműködésével valósul meg.

A két évvel ezelőtt, 2016 szeptemberében indult kezdeményezés a siket és nagyothalló nézők számára könnyíti meg a mozizást. A projekt keretében az Uránia magyar filmeket, köztük a legfrissebb premiereket látja el a hallássérültek számára készített – zörejeket és párbeszédeket egyaránt jelölő – magyar felirattal. Az így akadálymentesített alkotásokat kiemelt hétvégi időpontokban mutatják be az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol eddig harmincnyolc ilyen vetítést tartottak. Az Uránia az első vetítést követően a forgalmazók rendelkezésére bocsátja a feliratot, amely így más mozikba is eljuthat.

Öt magyar film a műsoron

Az Összhang-sorozat szeptember 30-án Csuja László alkotásával, a Virágvölgy című filmmel folytatódik, amely az idei Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál East of the West szekciójában elnyerte a zsűri díját. A menekülő szerelmesekről szóló road movie különlegessége, hogy amatőr főszereplőkkel készült: a női főhős Berényi Bianka Instagram-sztár, ismert személyiség a közösségi médiában, a férfi főhős pedig Réti László görkorcsolya- és műkorcsolya-paralimpikon.

Az ősz folyamán további négy magyar filmet akadálymentesítenek az Urániában. Október 28-án látható Schwetchje Mihály tini thrillere, a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod 🙂. November 25-én Nemes Jeles László Velencében díjazott filmje, a Napszállta látható, ezt követi a sorozatban december 22-én Szilágyi Zsófia alkotása, az Egy nap, amely Cannes-ban a kritikusok FIPRESCI-díját nyerte el. Január 6-án egy új magyar komédiát mutatnak be: Nagypál Orsi Nyitva című filmje egy harmincas házaspárról szól, amelynek tagjai feloldozzák egymást a házastársi hűség kötelme alól.

A Sinosz adatai szerint feliratozás híján Magyarországon csaknem 70 ezer siket és nagyothalló személy ki van zárva a mozizás teljes élményéből. Az Összhang-vetítésekre elsősorban őket, de a halló érdeklődőket és a magyarul tanuló külföldi nézőket is várják az Urániában.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya