Hírek

Öt művész kap életműdíjat a Magyar Filmakadémiától

András Ferenc Kossuth-díjas rendező, Huszti Péter színművész, Rófusz Ferenc Oscar-díjas animációs rendező, Szakács Györgyi jelmeztervező és Udvaros Dorottya színművésznő pályáját méltatja idén a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal. Az ünnepélyes díjátadóra a Magyar Mozgókép Fesztivál keretében, 2022. június 11-én este Balatonfüreden, a Kisfaludy galériában kerül majd sor.

András Ferenc Kossuth-díjas rendezőnek két film is elég volt ahhoz, hogy beírja nevét a magyar mozgókép történetébe. Az 1977-es, Balaton-felvidéken játszódó Veri az ördög a feleségét társadalmi szatírája a gulyáskommunizmus világának tartott görbe tükröt, míg a Dögkeselyű az értelmiség lecsúszásáról tudósított egy izgalmas bűnügyi történetben. 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, emiatt évekig nem forgathatott. Június 12-én 21 órakor Balatonalmádiban, a Wesselényi Strandon óriás kivetítőn láthatja majd a közönség a legendás Dögkeselyűt.

Huszti Péter a főiskolát Várkonyi Zoltán osztályában végezte el, aki később a hetvenes évek egyik legnagyobb közönségsikerében, a Fekete gyémántok című Jókai-adaptációban rendezte őt, amit június 11-én 14 órakor vetítenek Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Több mint száz tévé- és mozifilmben tűnt fel. 1974 óta tanít, 1994 és 2001 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora volt. Sokoldalú színészi pályafutása mellett színházi rendezőként és íróként is elismertségnek örvend.

Rófusz Ferenc, Kossuth-díjas animációs rendező, a Nemzet Művésze 1981-ben A légy című rövidfilmért megkapta az Oscar-díjat.

1988-ban kivándorolt Kanadába, ahol saját stúdiót alapított. 2001 óta ismét Budapesten él, az animációs projektek mellett tanítással is foglalkozik. 2019-ben – a megálmodása után 40 évvel – sikerült bemutatnia Az utolsó vacsorát. Június 10-én 11 órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben a közönség válogatást láthat alkotásaiból.

Szakács Györgyi a magyar jelmeztervezés egyik megújítója, több mint 800 színdarab munkálataiban vett részt, a nyolcvanas évek óta pedig több mint 30 mozifilmben viselték az ő ruháit: Ralph Fiennes A napfény ízében, a Napszállta titokzatos kalapos lányát alakító Jakab Juli, vagy éppen A martfűi rém szereplői. A filmet június 11-én 14 órakor a veszprémi Agórában nézheti meg a közönség.

Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a filmes mellett a magyar színházi életnek is megkerülhetetlen alakja. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Sándor Pál, Szabó István vagy Jancsó Miklós. Játszott az ikonikus magyar krimiben, a Dögkeselyűben. A Te rongyos élet! című szatírájában kitelepített dívaként egy falu életét bolygatta fel. Bacsó Péter filmjében június 10-én 23 órakor láthatják a fimbarátok a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

A magyar filmművészet legendás operatőre, a nemrégiben elhunyt Hildebrand István életművét posztumusz díjjal ismerik el.

Hildebrand a pályáját a Filmhíradó operatőreként kezdte, a hatvanas években Keleti Márton és Várkonyi Zoltán látványos szuperprodukcióiban dolgozott, ő fényképezte többek közt az Egy magyar nábobot, a Kárpáthy Zoltánt és A kőszívű ember fiait. Stílusát a kísérletező kedv is jellemezte, amelynek legszebb példája Bódy Gábor Psychéje. Emléke előtt egyik legkiemelkedőbb munkájával, a ritkán látható Katonazene vetítésével tiszteleg a Fesztivál, mely június 12-én 17.30-kor a veszprémi Hangvillában lesz látható.

A június 9-12. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban megrendezendő hazai filmes mustra megemlékezik a 100 éve született Pécsi Sándorról, a 120 éve született Jávor Pálról és a 150 éve született Janovics Jenőről. A fesztivál a Kár a benzinért című film vetítésével emlékezik meg Pécsi Sándorról. Jávor Pál tiszteletére látható lesz a Toprini nász felújított változata. Janovics Jenő előtt pedig Kertész Mihály A tolonc című 1914-es filmjének vetítésével tiszteleg a fesztivál, melynek a producere volt.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!