Hírek

Peacemaker, az Öngyilkos osztag békéért gyilkoló karaktere saját sorozatot kap

Méghozzá a pankrátorból színésszé avanzsált John Cenával a főszerepben. Peacemaker, avagy Christopher Smith nem öl hébe-hóba – kizárólag akkor, ha csak a gyilkolás hozhat békét. Márpedig Peacemaker bármit megtesz a békéért.

A James Gunn rendezésében készülő és a tervek szerint 2021. augusztus 6-án érkező Öngyilkos osztag 2. részében csak néhány lesz az első filmből ismert karakterek közül – mint például az imidzset változtató Harley Quinn és Deadshot (akit viszont Will Smith-ről Idris Elbára cserélnek). Javarészt azonban új tagokkal bővül a csapat. Ide tartozik Ratchatcher, azaz Patkányfogó, Polka-Dot Man, Batman esküdt ellensége és King Shark, na meg persze a szóban forgó Peacemaker.

David Ayer után ezúttal James Gunn nyúl az Öngyilkos osztaghoz, ettől pedig sokan

a 2016-os kudarc után valami jóval minőségibbet, szerethetőbbet (és durvábbat!) várnak.

Ahogyan a filmnek írója és rendezője Gunn, úgy az HBO Maxra érkező, Peacemakert középpontba helyező spinoff-sorozatot is ő írja, illetve több epizódot, köztük a pilotot is rendezi – írja a Variety.

Az HBO Max nyolc epizódot rendelt be a nemes egyszerűséggel Peacemaker címet viselő sorozatból, amely akció -, kaland -és vígjátékelemeket fog magában hordozni. Pontos cselekményt egyelőre nem tudni, de azt igen, hogy Peacemaker eredettörténetéről szól, egy olyan figuráról, aki szélsőségesen hisz abban, hogy a béke mindennél fontosabb, és bármit megtesz annak érdekében, hogy a világban a béke uralkodjon.

Függetlenül attól, hogy hány embert kell érte megölnie.

A széria munkálatai jövőre kezdődnek, a hírek szerint már azelőtt, hogy az Öngyilkos osztag-film a mozikba kerülne. James Gunn tehát egy darabig biztosan nem fog unatkozni.

A rendező így nyilatkozott arról, hogy miért tartja fontosnak Peacemakert középpontba helyezni: „A Peacemaker lehetőséget teremt arra, hogy elmerüljünk a világot érintő aktuális kérdésekben.” Hozzátette, „örülök, hogy kibővíthetem az Öngyilkos osztagot, és hogy kiemelhetem ezt a karaktert a DC-univerzumból és teljes, saját történetét bemutathatom.”

Avatar

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya