Hírek

Pedofíliával vádolják Texasban a Cukorfalatokat

A francia Cukorfalatok már rég a tiltakozások össztüzébe került, most azonban jogilag is bajban lehet.

Egy texasi vádesküdtszék vád alá helyezte a francia Cukorfalatok (Cuties, Mignonnes) című filmet, mert a film, véleményük szerint, megszegi Texas állam azon törvényét, amely szerint tilos „a genitáliák vagy a szeméremterület parázna bemutatása ruhátlan, részben ruhát viselő vagy ruhába öltözött gyermek esetében” – írta a The Hollywood Reporter.

Az is igaz azonban, hogy a fenti tilalom csak akkor érvényesül, ha a kérdéses mozgógép „elsősorban a szexben érdekelt” és „nem rendelkezik komoly irodalmi, művészi, politikai vagy tudományos értékkel”.

A Netflix és a film védelmezői természetesen ez utóbbival érvelnek (és ezt támasztja alá a Filmtekercs kritikája is): a Cukorfalatok olyan komoly társadalmi problémákkal foglalkozik, amelyek bemutatásához ez a fajta naturalizmus szükséges. „Egészséges szexualitással és legalább minimális morális iránytűvel rendelkező, felnőtt embereknek bizony gyomorforgató élmény. De megéri végigcsinálni, bármennyire feszengünk is miatta. Ugyanis a Cukorfalatok valóban olyan dolgokról szól, amiről nemcsak érdemes, hanem egyenesen kötelező lenne beszélni” – írtuk.

A filmet Maïmouna Doucouré francia-szenegáli rendezőnő készítette, forgalmazásának jogait pedig a Netflix vette meg. A cég promóciós kampánya eléggé visszafogott volt, eredetileg csupán egy plakátot és egy előzetest tettek közzé a filmhez, azonban ez is elég volt a globális felháborodáshoz, a tiltakozó petíciókhoz és a „cancel Netflix” kampányokhoz. A film szeptember 9-ei premierjét követően sokan pártoltak el a szolgáltatótól; szeptember 12-én a szolgáltatást felmondók aránya nyolcszorosára nőtt az előző havi napi átlagához képest – írtuk.

Ezzel párhuzamosan azonban rengetegen nézték meg az előző évben a Sundance fesztiválon is díjazott alkotást; szeptember 15-én a 4. legnézettebb filmje volt a streaming platformnak az Egyesült Államokban. „A Cukorfalatok társadalmi kommentár a gyermekek túlszexualizálása ellen. A vád érdem nélküli és mi kiállunk a film mellett” – nyilatkozta a Netflix.

Mivel azonban Texas a szex terén Európánál és főleg Franciaországnál amúgy is konzervatívabb Egyesült Államokon belül is a legkonzervatívabb államok egyikének számít, a Netflixnek vélhetően nem lesz könnyű dolga bíróságon megvédeni a botrányfilmet.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com