Hírek

Pedro Almodóvar három új, rendhagyó filmterve

Sokan gondolták úgy, hogy a Fájdalom és dicsőség lesz a spanyol mester hattyúdala, de Almodóvar inkább úgy döntött, nem kér a nyugdíjból.

„Még a pályám elején, az olyan rendezők, mint Fellini vagy Bertolucci popsztárnak számítottak a filmrajongók körében. Nem hiszem, hogy mára sok maradt volna az ilyen rendezőkből, de Almodóvar egy közülük.” – mondta a Sony Pictures Classics alelnöke, Michael Barker, aki majdnem három évtizede forgalmazza a spanyol rendező filmjeit Amerikában. Igaza van, egy új Almodóvar-mozi mindig eseményszámba megy Amerikában éppúgy, mint az óceán ezen oldalán.

A mester legutóbbi filmalkotása, a Fájdalom és dicsőség azonban némiképp elütött attól a stílustól, amit tőle megszokhattunk. Újra főszereplővé tette régi barátját, Antonio Banderast – aki alakításával elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál színészi díját -, és ketten együtt ültek fel a nosztalgiavasútra egy olyan személyes, intim történetben, amely mindkettejük életéből emelt át motívumokat.

Sokan ezért gondolták, hogy az idén hetven éves Almodóvar ezzel a filmmel köszön el a filmkészítéstől,

ám a rendező egy, az IndieWire magazinnak adott interjúban elárulta, hogy egyáltalán nem akarja még sufniba dobni a rendezői székét, sőt, úgy érzi, a Fájdalom és dicsőség után jöhet valami új kezdet. Ennek egyik állomása lehet majd az angol nyelvű filmes debütálás, amelyhez már majdnem kész a forgatókönyv. A produkcióról egyelőre annyit árult el, hogy egy amerikai író öt novelláját fűzi egy történetté, amely majd Texasban és Mexikóban játszódik. A forgatás jövőre kezdődik, de Almodóvar reméli, hogy addigra befejez két másik filmet is.

Ezek ugyancsak rendhagyó alkotások lesznek, és nem csak azért, mert az egyik körülbelül egy órás, míg a másik mindössze húsz perces. Almodóvar azt is elárulta, hogy ezek homlokegyenest szembe mennek majd azzal, amit a Fájdalom és dicsőség után várnának a nézők. Az egyiket például úgy jellemezte, hogy szürreális vagy inkább abszurd komédia.

Ennél többet sajnos ezekről a projektekről sem tudunk, az viszont biztos, hogy Almodóvar karrierjének új fejezetét is ugyanúgy várjuk, mint az eddigieket.

Avatar

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya