Hírek

Péntektől játsszák az Ének az esőbent a Szegedi Szabadtéri Játékokon

8cfbf7e0b488c4e018c3300d99f6fe39Hollywood aranykora elevenedik meg a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol a Budapesti Operettszínházzal koprodukcióban pénteken mutatják be – és a jövő hét végéig összesen öt alkalommal játsszák – az Ének az esőben című musicalt Harangozó Gyula rendezésében.

A fesztivál művészeti igazgatói posztját is betöltő táncművész egy közönségtalálkozón elmondta, négy éve Londonban látta a darabot, de akkor még nem gondolt arra, hogy valaha színpadra fogja állítani. Ha valaki meghallja az Ének az esőben valamelyik híres dalát, egyből a filmre gondol, mégis az összes olyan próbálkozás, amely korábban igyekezett a mozit színpadra vinni, kudarcba fulladt – tette hozzá.

Ahhoz, hogy ugyanazt a történtet elmesélhessük, egymásba folyó, pergő jelenetekre, a Dóm tér hatalmas színpadán különleges látványvilágra és sok szereplőre van szükség. Az emberi drámákat sem nélkülöző történet azt az időszakot eleveníti föl, amikor a némafilmet a hangosfilm váltja, és a korábbi sztárokat újabbak követik. Ezért a színpadi környezet – amely lehet utca vagy stúdió is – szorosan kapcsolódik a film világához – fogalmazott a rendező.

Somogyi Szilárd társrendező elmondta, a csaknem egyéves közös munka során törekedtek arra, hogy a filmszerű előadásban megjelenjen az irónia és kikacsintás a némafilm és a régi Hollywood felé.

Lőcsei Jenő koreográfus jutalomjátéknak tartja, hogy a színészek mellett 35-40 táncost irányítva részt vehet a munkában. Kiemelte, nagyszerű dalok alkotják a musicalt, de azt nem mindenki tudja, hogy egy kivételével egyik sem az Ének az esőbenhez íródott, hanem az 1929 és 1939 közti időszak, a szvingkorszak csúcsának valamelyik zenés filmjében hangzott fel először. Nem maradnak ki a darabból a legendás szteppjelenetek sem, ezeket Hajdu Anita tervezte meg és tanította be.

A némafilmek sztárját, Don Lockwoodot alakító Gömöri András Máté szerint fontos feladat a filmvásznon megjelenő élményt a színpadon visszaadni, de más színészi eszközöket kell alkalmazni. Komoly technikai kihívást jelentett az is, hogyan szólaljon meg a szteppcipő úgy, hogy még a hátsó sorokban ülő nézők is hallják, ezt végül három mikroporttal oldották meg.

A Don barátját, Cosmo Brownt játszó Kerényi Miklós Máté úgy látja, szereplőtársaival lassan-lassan kiváló „szteppimitátorokká” válnak, de táncukat össze sem lehet hasonlítani Gene Kelly mozgásával.

Szinetár Dóra a film hatására kezdett el tízéves korától szteppelni tanulni. A sok éves gyakorlás eredményt is hozott, az általa játszott színésznő, Lina Lamont azonban egyetlen sztepplépést sem tesz a darabban.

A közönség a musicalben olyan kedvenceket láthat még, mint a szőrös szívű producert játszó Gálvölgyi János, a gyönyörű hangú színésznőt megformáló Dancs Annamari vagy a rendezőt alakító Szabó P. Szilveszter.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com