Hírek

Pharrell Williams a rabszolgaság eltörlésének emléknapjáról készíthet musicalt a Netflixnek

Pharrell Williams és Kenya Barris lesz a producere a tárgyalási szakaszban lévő Netflix musicalnek. A zenés film a rabszolgaság felszámolását lezáró Juneteenth ünnepnapról fog szólni.

A Netflix tárgyalásokba kezdett a Feketék fehéren (Black-ish) tévésorozat megalkotójával, Kenya Barrissal és Pharrell Williams énekessel egy egészestés musicalről. A tervek szerint a zenés film a Juneteenth eseményéről, vagyis a rabszolgaság eltörlésének emléknapjáról fog szólni – számol be róla a Deadline.

Williams producere lesz a projektnek Barris mellett, akit a Feketék fehéren vígjátéksorozatról ismerhet a közönség. Az egy fekete családot követő sitcom megálmodója a vígjátéksorozatokon túl nagyjátékfilmek forgatókönyvét is írta. Kenya Barris áll a blackploitation filmek előtt fejet hajtó Shaft forgatókönyve mögött is. Barris Eddie Murphy nagysikerű végjátékának, az Amerikába jöttem folytatását is írta, ami valamikor az év végén lesz látható a mozikban.

Pharrell Williams főleg cameokkal vagy dalaival kötődik hollywoodi produkciókhoz.

A Gru második részében felcsendülő daláért Oscar-díjra is jelölték. Egy másik Oscar-jelölést is magáénak tudhat, ezt produceri tevékenységéért, ugyanis többek között ő producerálta A számolás jogát.

Az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg is tartó tüntetéssorozat mellett a filmvilág többsége is kiállt. Emiatt (is) aktuális a Juneteenth, vagyis június 19-e, mikor az utolsó amerikai államban is szabaddá váltak a feketék 1865-ben.

A Juneteenth musical egyelőre korai fázisban tart, így a forgatásról sem lehet tudni semmit. A cselekmény részleteit hasonló homály fedi. 2018 táján már volt tervben egy élő musical a Netflix gondozásában, de források szerint a tervezett Juneteenth teljesen különbözik attól.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com