Hírek

Megvan, kik alakítják majd a Pindúr Pandúrokat az élőszereplős sorozatban

pindúr pandúrok

A Bogárfalván való derűs hősködés után érkezik egy zordabbnak ígérkező változat. A Pindúr Pandúrok felnőttek, és életük már nem csak csupa játék és mese.

Az élőszereplős sorozat a The CW-re érkezik, és kiderült, kik bújnak majd a szuperhőslányok bőrébe: Chloe Bennet (S.H.I.E.L.D. ügynökei) mint Sziporka, Dove Cameron (Utódok és szintén a S.H.I.E.L.D. ügynökei, ahol Bennet ellenfelét alakította) lesz Puszedli, Yana Perrault pedig Csuporka – utóbbi egyébként ezzel a szereppel debütál filmszínészként, a Broadway-n viszont több nagy sikerű musicalben szerepelt, legutóbb a Jagged Little Pill címűben.

A Craig McCracken fejéből kipattant, Cartoon Network-ön futó animációs sorozat alapján készül az élőszereplős széria, viszont ezúttal a lányok

kiábrándult szuperhősökként lesznek ábrázolva,

akiknek a bűnözőkkel szembeni küzdelmeik miatt lényegében nem volt gyerekkoruk, így fiatal felnőtt korukra tele vannak traumákkal és szorongással – írja a Variety.

Rövid jellemrajzot is kaptunk a három lányról, ami alapján könnyen lehet az a gyanúnk, hogy nem sok váratlan fordulattal kecsegtet a történet: Sziporka maximalista gyerek volt, nagykorára pedig erős, független nő lett felsőfokú diplomával; a bájos és mézesmázos Sziporka valójában szívós és humoros jellem; Csuporka a kemény külső alatt pedig igazából érzékeny lélek, aki azon fáradozik, hogy felnőttként levetkőzze Pindúrlány identitását.

A forgatókönyvíró Diablo Cody (Juno, Pszichoszingli, Pszichoanyu) és Heather Regnier (Veronica Mars), a pilotepizódot Maggie Kiley rendezi.

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com