Hírek

Premier előtt is teltházzal játsszák a #Sohavégetnemérőst

sohavegetnemeros_wellhello_sajto11Nagy érdeklődés mellett zajlanak a Wellhello együttes slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm vidéki premier előtti vetítései. A film december 1-jétől látható a mozikban.

A filmet, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel, szombat óta Baján, Orosházán, Bácsalmáson és Esztergomban vetítette többségében telt házzal a Mozgó Mozi, szerdán délután és este pedig a váci Madách Imre Művelődési Központban láthatják a nézők. Az esti vetítés után az alkotók és a film szereplői közönségtalálkozóra várják az érdeklődőket Vácott.

A Mozgó Mozi olyan települések művelődési házaiban szervez vetítéseket, amelyekben már nem működik mozi. Az alkotók korábban elmondták, a Wellhello-filmet mintegy száz településen mutatják be a Mozgó Mozi segítségével.

A mindössze húsz nap alatt leforgatott #Sohavégetnemérős öt városban – Budapest, Zamárdi, Veszprém, Debrecen és Sopron – és egy áruházban játszódik, a hat önálló történetet a Wellhello slágerei fűzik össze. A filmhez #Sohavégetnemérős címmel egy új dalt is írt a Wellhello.

Tiszeker Dániel rendező szerdán az MTI-nek elmondta: érdeklődéssel várja a váci vetítést és találkozást a közönséggel. Kíváncsi a nézők reakcióira és arra, hogy fogadják a filmben szereplő fiatal színészeket. Hozzátette: számára az az egyik legfontosabb ebben az alkotásban, hogy szakmailag már bizonyított, de kevéssé ismert fiatal, tehetséges színészeket ismerhet meg a közönség a Wellhello dalaira épülő szkeccsfilmben. Tudatosan kerestek „új arcokat” a produkcióhoz.

sohavegetnemeros_wellhello_sajto3A moziban a zenekar tagjai önmagukat alakítják. Rajtuk kívül 34, pályája elején járó vagy teljesen pályakezdő fiatal színész látható a #Sohavégetnemérősben, mások mellett Sztarenki Dóra, Mészáros Blanka, Ötvös András és Orosz Ákos.

Lévai Balázs producer a filmről tartott korábbi sajtótájékoztatón elmondta, hogy generációs filmet készítettek, amely a mai huszonévesek életérzését, gondolkodását, párkapcsolati kérdéseit és problémáit ábrázolja. A #Sohavégetnemérős egy átlagos magyar játékfilm büdzséjének ötödéből készült, több mint 15 intézmény és piaci vállalat támogatta.

A Színfolt Film és a Laokoon Filmgroup együttműködésében készült film létrejöttét segítette az Új Nemzedék Központ is, az alkotás kiemelt médiapartnere pedig a Petőfi Rádió, a Petőfi TV és a PetőfiLIVE.hu.

A film operatőre Pataki Ádám volt, a forgatókönyvet Horváth András Dezső, Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár és Dósa Detti írta.

Az országos mozipremier december 1-jén lesz, a Cinema City vetíti hálózatában a filmet, amely később DVD-n is megjelenik.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya