Hírek

Premierdátumot és első képet kapott A Gyűrűk Ura sorozat

Most, hogy befejeződött az első évad forgatása Új-Zélandon, tudjuk már, mikor is érkezik elénk az Amazon nagyszabású sorozata. Az új A Gyűrűk Ura adaptáció emellett az első képét is megkapta.

Peter Jackson hihetetlenül sikeres első trilógiája, valamint az azt követő kevésbé jól sikerült második után ismét megelevenedik nekünk J.R.R. Tolkien mesés fantasy világa. Az Amazon égisze alatt azonban ezúttal sorozat formájában láthatjuk majd Középfölde lakóit.

A mostanra elkészült első évad pedig csak a kezdet! A stúdió ugyanis 5 évadosra tervezi a másodkorban játszódó alkotást.

A projekt eredeti büdzséje is elérte a félmillió dolláros határt, amely sorozatoknál igen csak magas, de aztán meg is indult a forgatás, és finoman szólva is alakítani kellett kicsit a pénzügyi terveken. A hírek szerint ugyanis csak az első évad belekerült 465 millió dollárba. Úgyhogy a kezdeti félmilliós tervek nagyon hamar repülhettek is.

Remélhetőleg ez csak jót jelent nekünk, nézőknek, hiszen Tolkien varázslatos világát tényleg csak látványosan érdemes képernyőre vinni. Az első alább megjelent fotó alapján nincs is mitől tartanunk.

Forrás: Amazon

Ahogy az alkotói csapat is ígéretesen néz ki. A sorozat kreátorai Patrick McKay és John D. Payne lesznek, akik a Star Trek: Mindenen túl forgatókönyvén dolgoztak korábban. Az epizódok rendezői között pedig ott ül J.A. Bayona (A lehetetlen, Jurassic World: Bukott birodalom), Charlotte Brändström (Vaják), valamint Wayne Yip (Preacher, Ki vagy, Doki?) is.

A szereplőgárda pedig üdítően sok kezdő és fiatal színésszel dolgozik majd, akiknek könnyen lehet, hogy pont A Gyűrűk Ura sorozat fogja beindítani a karrierjét. Középföldére látogat Cynthia Addai-Robinson, Robert Aramayo, Owain Arthur, Maxim Baldry, Nazanin Boniadi, Morfydd Clark, Ismael Cruz Córdova, Charles Edwards, Trystan Gravelle, Sir Lenny Henry, Ema Horvath, Markella Kavenagh, Joseph Mawle, Tyroe Muhafidin, Sophia Nomvete, Lloyd Owen, Megan Richards, Dylan Smith, Charlie Vickers, Leon Wadham, Benjamin Walker, Daniel Weyman és Sara Zwangobani.

És hogy mikor is került elénk az új Tolkien-feldolgozás? 2022. szeptember 2-án.

A 8 részes első évad epizódjait majd hetente láthatjuk, azaz október végére le is megy majd a várhatóan magas minőségű nyitány.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés