Egy évtizednyi várakozás után újból adaptációt kap Percy Jackson. A decemberben érkező Disney-produkcióhoz egy friss kedvcsináló érkezett.
Korábban már két Percy Jackson-filmet láthattunk a mozikban, egyet Chris Columbus – az eredeti két Harry Potter-film megalkotója –, valamint Thor Freudenthal rendezésében. A franchise érezhetően azért költözött nagyvászonra, hogy reagáljon a sebhelyes homlokú varázslófiú sikerére, de nem szökkent szárba a görög mitológiával megfűszerezett vállalkozás. Jöhet az újabb próbálkozás!
Ezúttal nem Logan Lerman, hanem Walker Scobell, Az Adam-projekt 14 éves főhőse alakítja Percy Jacksont, a félistent, Poszeidón fiát. Az új adaptáció nem mozifilmként, hanem streaming-szolgáltatóra készülő sorozatként meséli el az ifjú történetét. A Percy Jackson és az olimposziak írógárdájában A nagy öreg és a Fekete vitorlák alkotója, Jonathan E. Steinberg, valamint Rick Riordan, az eredeti könyvek szerzője is megtalálható. A most érkezett új ízelítőből már is kiderül, mikor ugorhatunk bele ismét ebbe a fantáziavilágba.
A Percy Jackson és az olimposziak december 20-án debütál a Disney+ platformján.
A sorozat ezúttal jóval fiatalabb színészekre bízta a főbb szerepeket. Mellettük a már azóta elhunyt Lance Reddick is megjelenik Zeusz szerepében, de láthatjuk majd Lin-Manuel Mirandát Hermészként, Toby Stephenst Poszeidónként, valamint az Edge nevű pankrátort Árészként.