Lassan igaz kezd lenni az állítás, miszerint a mai emberek már csak képregényfilmekért mennek a moziba. Pókember nagyot kaszált és megdöntött minden elvárást.
Példátlanul magas bevétellel indítja pályafutását a Pókember: Nincs hazaút, mely nemcsak a COVID ideje alatti legmagasabb nyitányt produkálta, de felvette a versenyt minden idők legjobb első hétvégéivel is. A pandémia alatt eddig a Venom 2. – Vérontó bizonyult a legnépszerűbbnek a premier idejében: 90 milliót hozott össze az Egyesült Államokban három nap alatt. Nos, kollégája barátságosabb és közkedveltebb, ez pedig a számokban is meglátszik.
A Nincs hazaút már most 253 milliót tudhat magáénak – és mindezt a tengerentúlon.
Ami elképesztő, hiszen az omikron-variáns miatt már újabb korlátozások vannak életben az országokban, és itthon is megcsappant a mozik látogatottsága. De nem, ha Pókemberről van szó. A harmadik rész ugyanis hatalmas eseménnyé nőtte ki magát az elmúlt hónapok alatt, hiszen előző generációk Pókember-filmjeinek ismert karakterei tértek vissza. Annyira elégedett a közönség azzal, amit látott, hogy még az IMDb közönségszavazásán is óriási bizalmat szavazott a filmnek: 9,1 ponton áll, minden idők nyolcadik legnépszerűbb alkotásaként valaha – ami valljuk be, igen irreális, de ez még változhat a jövőben.
A 253 milliós bevételnél csupán két nagyobb történt ez idáig: a Bosszúállók: Végtelen háború (257 m) és a Bosszúállók: Végjáték (357 m) volt képes megugrani a szintet. Pókember viszont olyan filmek első hétvégés számait döntötte meg, mint a Star Wars: Az ébredő Erő (247) és a Star Wars: Az utolsó Jedik (220 m).
Azzal együtt, hogy ez az eredmény ismét azt bizonyítja, hogy az emberek már csak szuperhősfilmekre hajlandóak jegyet fizetni, egyben megmutatta a mozik erejét is
– ráadásul egy pandémia idején. Ha Pókember: Nincs hazaút normális állapotokban érkezett volna, talán nem csak COVID-rekord dőlhetett volna meg, hanem a Végjáték is átadhatta volna a stafétát.
Napokkal ezelőtt Kevin Feige a Marveltől és Amy Pascal, a Sony embere megerősítették, hogy érkezik a folytatás, mely a két cég újabb közös munkája lesz. Tom Holland természetesen visszatér a hálószövő szerepében.