Hírek

Rekordot döntött Észak-Amerikában Wes Anderson új filmje, A Grand Budapest Hotel

The Grand Hotel Budapest (2014)

the grand hotel budapestJátékfilm még soha nem ért el ekkora mozinkénti jegybevételt ilyen rövid idő alatt.

A Grand Budapest Hotel a februári Berlinalén a zsűri nagydíját kapta, berlini tudósítónk pedig elsők közt írta le benyomásait a film megtekintése után. A Fox Searchlight a hétvégén bevezetésként négy filmszínházban kezdte forgalmazni a Ralph Fiennes, Edward Norton, Bill Murray, Tilda Swinton, Adrien Brody, Jude Law szereplésével forgatott produkciót. Az első adatok szerint a mozik átlagbevétele 200 ezer dollár (45 millió forint) volt.

„Tudtam, hogy jó premier lesz, de ez a teljesítmény minden elképzelést felülmúlt” – jelentette ki Frank Rodriguez, a Fox forgalmazási főnöke. Rodriguez annak tulajdonította a diadalt, hogy Andersonnak nagy rajongótábora van, amely már alig várta, hogy láthassa új filmjét.

Két éve Anderson Holdfény királyság című filmje is jól mutatkozott be a mozipénztáraknál: szintén korlátozott számú moziban kezdték forgalmazni, és 130 ezer dollár fölötti átlagos jegyeladást produkált egy nap alatt.

Wes Anderson két filmje közé befurakodva névrokona, Paul Thomas Anderson The Master című munkája is dobogós a játékfilmes rekorderlistán. Az idén elhunyt Philip Seymour Hoffman főszereplésével készült drámára 2012-ben bemutatásakor egy nap alatt átlagosan több mint 147 ezer dollárért váltottak jegyet a nézők mozinként.

A magyar nézők március 20-tól láthatják A Grand Budapest Hotelt.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés