Hírek

Rendezőt talált magának A kis hableány

A Disney tanulva sikereiből, A kis hableányt is feldolgozná élőszereplős formában. Erre a feladatra pedig Rob Marshallt szemelte ki magának.

Rob Marshall ajánlatot kapott A kis hableány megrendezésére a Disneytől, mely egyáltalán nem meglepő döntés a stúdió részéről. A Chicago és az Egy gésa emlékiratai alkotója az utóbb hat évben a Disneynél rendezte filmjeit, így nagyjából házi rendezőjükké vált. Projektjeit azonban a kritikai sikerek elkerülték, ugyanis mind A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken, mind a Vadregény című musical vegyes fogadtatásban részesültek.

A musical műfaja egyértelműen Rob Marshall terepe,

így A kis hableány sem lesz mentes a zenei betétektől. A Disney most nem akarja olcsón megúszni és az ismert rajzfilm betétdalai helyett újakat irat. Lin-Manuel Miranda és Alan Menken már tavaly óta dolgozik ezen a projekten.

Rob Marshall

2017 eddigi legnagyobb filmes sikere A szépség és a szörnyeteg, úgyhogy a Disney-nek nem kellett sokat gondolkodnia A kis hableány létjogosultságán. Rob Marshall rendező pedig bizonyíthat addig a nézőknek, ugyanis 2018 végén a Mary Poppins visszatér című musicalt is szállítja Emily Blunttal a címszerepben.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Ráadás és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek – az igényes blockbusterek mellett.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..