Hírek

Robert Downey Jr. játssza Doktor Dolittle-t az Oscar-díjas Stephen Gaghan filmjében

Robert Downey Jr. kapta Doktor Dolittle szerepét az állatok nyelvén beszélő állatorvosról szóló következő játékfilmben, amelynek rendező-forgatókönyvírója Stephen Gaghan lesz.

A produkció, amely a The Voyage of Doctor Dolittle (Doktor Dolittle utazása) címet kapta, Hugh Lofting 1920-as években játszódó eredeti regényei nyomán készül. A forgatókönyvet Stephen Gaghan írta, aki korábban a Traffic szkriptjéért Oscar-díjat kapott, és mostanában Matthew McConaughey-t rendezte a Gold című filmben.

A The Guardian brit napilap szerint azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Gaghan vajon szintén a ’20-as évekbe helyezi-e a cselekményt. Doktor Dolittle szerepében korábban Rex Harrisont, majd Eddie Murphyt is láthatta a közönség. Harrison Oscar-jelölést kapott játékáért, a Murphyvel forgatott produkció pedig 1998-ban hatalmas kasszasiker lett, világszerte csaknem 300 millió dollárért váltottak rá jegyet a nézők. A mozis folytatás már nem volt olyan sikeres, és további három epizód már kifejezetten videós forgalmazásra született.

Downey-t legközelebb a Pókember: Hazatérés című képregényfilmben láthatja nyáron a közönség a moziban, jövőre pedig az Avengers: Infinity War című produkcióban szerepel majd a filmvásznon, amelyet Anthony és Joe Russo forgat. A sztár a tervek szerint Sherlock Holmesként is visszatér.

https://www.theguardian.com/film/2017/mar/20/robert-downey-jr-to-play-doctor-dolittle

Argejó Éva

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..