Robert Pattinson Christopher Nolan Tenet című következő nagy dobásának forgatásával kapcsolatban árult el részleteket, de a The Batman is szóba került a GQ-nak adott interjú során.
Miután az elmúlt időszakban olyan — a kritikusok által körülrajongott — filmekben láthattuk, mint a Jólét (2017), a Claire Denis által rendezett Csillagok határán (2018), vagy A világítótorony (2019), Robert Pattinson ismét a szélesebb közönséget célba vevő filmekben vállalt szerepet.
Christopher Nolan rejtélyes Tenetjével kapcsolatban nagy a titkolózás. Az előzetes pedig további üzemanyagot szolgáltatott a találgatások számára. Azt azonban tudni lehet, hogy a film még mindig tartja a júliusra időzített premierdátumot. (Úgy tűnik, ez egyébként Nolan kabalája, ha minden a tervezett menetrend szerint halad, ez lesz a rendező 5. filmje, ami július 3. hétvégéjén kerül a közönség elé. Az újranyitó moziknak így most a Tenet lehet az egyik első nagy dobása.)
„A Tenet teljesen őrült.” — Pattinson az interjú során hosszan beszélt arról, hogy a több száz főt számláló stábbal hogyan utaztak egyik helyszínről a másikra a felvételek miatt. (A jeleneteket 7 különböző országban vették fel.)
„Mindegyik országban volt egy hatalmas, előkészített jelenet, ami egy normál film tetőpontjának felel meg. Minden egyes országban.”
Egy specifikus részlet, amiről Pattinson lerántotta a leplet, hogy a Tenetben nem lesz időutazás. (A kérdés korábban több fórumon felmerült.) Ám ezen túl, egészen szűkszavú volt, így továbbra is számos kérdés maradt nyitott a filmmel kapcsolatba. (Ezen azonban, ha jól sejtem, kevesen lepődnek meg.)
Pattinson menetrendjén Nolan filmje után a kisebb volumenű The Devil All the Time szerepel, ami majd előreláthatólag ősszel válik elérhetővé a Netflix szolgáltatásában. Matt Reeves The Batman rebootjának viszont változott a premierdátuma, várhatóan jövő év októberében kerül majd a mozikba.
Utóbbival kapcsolatban a színész — többek között — a film miatt vállalt, elképesztően lecsupaszított diétájáról osztott meg részleteket az interjú során, aminek a gerincét zab alapú ételek és vaníliás protein por képezik, (amit majd óvatosan megpróbál feldobni). Azt hiszem ez iránti lelkesedésével kapcsolatban sokat elmond, hogy úgy zárta a le a gondolatsort: „Túlélem”.