Hírek

Roland Emmerich újabb nagyszabású sci-fire készül

Roland Emmerich A függetlenség napja direktora újabb nagyszabású sci-fi megrendezésére készül, melynek terveit a cannes-i filmfesztiválon mutatja be az érdeklődőknek.

A The Wrap értesülései szerint Emmerich nemcsak rendezi, de Harald Kloserrel és Spencer Cohennel közösen írja is a készülő Moonfallt, mely egy sereg asztronauta történetét meséli el, akik a Föld pályájáról letért és éppen az anyabolygónk felé tartó Holdra kénytelenek leszállni, hogy megokozzák az egész emberiség életét veszélyeztető katasztrófát. Ez már önmagában elég lenne egy izgalmas akció-sci-fihez, úgy tűnik azonban, az alkotók némi titokkal is megfűszerezik majd a történetet.

A történet egy felturbózott Deep Impact és Armageddon keveréknek tűnik első ránézésre – Roland Emmerichet ismerve beleadnak majd apait-anyait, hogy mind a történet, mind a látvány több legyen, mint epikus. A filmet feltehetően 2020 első negyedévében kezdik majd forgatni, és egyelőre nem sokat tudni még róla.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com