Hírek

Rövidfilmes versenyt rendeznek Veszprémben

Veszprém

VeszprémElőször rendeznek rövidfilmes versenyt Veszprémben: az indulóknak 24 óra alatt kell elkészíteniük alkotásaikat a városban – közölte a szervező Szellemi Regenerációs Társulás elnöke.

Németh Csaba elmondta: a Home, Street, Home rendezvénysorozat részeként, európai uniós forrásból és az Új Széchenyi Terv támogatásával megvalósuló VeszPlánon indulóknak 24 órájuk van arra, hogy a kihirdetett szempontok alapján elkészítsék rövid alkotásaikat.

Hozzátette: a filmes kaland szombaton 10 órától vasárnap 10 óráig tart, a jelentkező forgatócsoportoknak vagy személyeknek ezen idő alatt kell saját eszközeikkel elkészíteniük maximum 5 perc hosszúságú kisfilmjüket a kötelező elemek szerepeltetésével, amelyeket az Óváros téri nevezés után kapnak meg. Nevezési díj nincs.
A rövidfilm bármilyen műfajú lehet és készülhet bármilyen digitális eszközzel: kamerával, fényképezőgéppel, mobiltelefonnal, tablettel – magyarázta Németh Csaba.

Megjegyezte: látnivalókban és képi ötletekben nem lesz hiány, hiszen a nevezők a verseny ideje alatt is zajló Gizella-napok összművészeti fesztivál forgatagában bármilyen témához találhatnak hátteret.
Az elkészült rövidfilmet vasárnap 10 óráig kell feltölteniük az indulóknak az európai kisfilmek online központjának számító Daazo.com-ra, azon belül a VeszPlán külön csatornájára.
A műveket zsűri értékeli, az eredményhirdetés és díjkiosztás vasárnap 16 órakor lesz. A verseny fődíja ötvenezer forint.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com