Hírek

Hamarosan elérhetővé válnak Sacha Baron Cohen legújabb sorozatának részei a Netflixen

A The Spy, az Emmy-díjas Sacha Baron Cohennel a főszerepben, szeptember 6-án érkezik a platformra.

A  sorozat írói és rendezői feladatait az a – szintén Emmy-díjas – Gideon Raff jegyzi, akinek legismertebb a munkája Prisoners of War című, komoly sikert elkönyvelő izraeli drámasorozat, amelyben két fogságba esett katona tér vissza a családjához 17 évnyi távollét után.

A széria az alapja a fox21 Homeland – A belső ellenség című sikersorozatának, amit nyolc évada során nyolc Emmy- és öt Golden Globe-díjjal tüntettek ki.

a lényeget lecsupaszítva persze a Homeland – A belső ellenség  is arról a kérdésről szól, amiről a 24 – Howard Gordon és Alex Gansa személyét tekintve a hasonlóság nem is meglepő – hogyan és milyen áldozatok árán tudja megvédeni magát Amerika a terrortól?

A The Spy középpontjában a Sacha Baron Cohen – úgy tűnik, a színész a komolyabb műfajok vizeire evez – által alakított legendás Mossad ügynök, Eli Cohen áll, aki elég közel került néhány magas beosztású katonai vezetőhöz és azok gazdag barátaihoz az 1960-as évek Szíriájában. A karakter motivációja klasszikus, szeretné a legjobban szolgálni a hazáját.

A stáblistán végigfutva több ismerős névvel is találkozhatunk. A The Americans és a Truman show révén ismert Noah Emmerich Dan Peleget egy karakteres Mossad ügynök szerepét alakít, Hadar Ratzon Rotem, akinek a neve mind a korábban említett Prisoners of War, mind a Homeland – A belső ellenség révén ismerős lehet, Eli feleségét játssza, aki tisztában van vele, hogy valami nincs rendben férje munkájával. Waleed Zuaitert, aki a Kecskebűvölőkben tűnt fel korábban egy katonai tisztviselő szerepében láthatjuk majd.

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com