Hírek

Sára Sándort köszöntötte Kossuth Nagydíja alkalmából a közmédia

Sára Sándor mellett felesége, Szegedi Erika színművésznő, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Lugossy László filmrendező. Fotó: Bruzák Noémi

Sára Sándort, a Duna Televízió volt elnökét az ünnepségen az elmúlt ötven év egyik legnagyobb alkotójának nevezték.

Sára Sándor egyszerre a bennünket értékeinkhez kötő horgony és tükör, amelyben láthatjuk, kik vagyunk – mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár azon a hétfői eseményen, amelyen a közmédia köszöntötte a március 15-én Kossuth Nagydíjjal kitüntetett Sára Sándor operatőrt, rendezőt.

A Kossuth Nagydíjas, Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, Kiváló és Érdemes művész, a Duna Televízió volt elnökének köszöntésekor Hoppál Péter kiemelte, mindannyiunk személyes életében, fejlődésében, hitvallásában ott szerepel a kötődés Sára Sándor életművéhez.

Az elmúlt ötven esztendő legnagyobb alkotói között említve őt az államtitkár a Duna Médiaszolgáltató, az MTVA és a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány rendezett eseményen arról beszélt: életművével Sára Sándor minden aktív generációnak ad „esélyt és lehetőséget arra, hogy tovább éljük azt a magyarságot, amit ti megfogalmaztatok”.

Személyes emlékeit felidézve az államtitkár elmondta: gyermekkorában szülővárosa, Pápa értelmiségét hetekig lázban tartotta Sára Sándor látogatásának és legújabb filmje vetítésének híre, „szinte forradalmi hatást váltva ki”, a mindannyiunk identitásában legmélyebben gyökerező elemként az 1848-as örökséget örökérvényűen megfogalmazó 80 huszárt említve.

Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója felidézte, tavaly karácsonykor volt negyedszázados a Duna Televízió, amelyet indulásakor Sára Sándor elnökölt, s amely a nemzet hangjaként töltötte be feladatát, hogy „a 20. században szétszakított területeket összekösse”.

Emlékeztetett rá: ma már csak az a televízió tud talpon maradni, amelyik egy tematikus csatornacsalád részeként működik, ezért is van a közszolgálati médiának hét televízió- és hét rádióadója, számos online felülete és egy nemzeti hírügynöksége.

„A filozófiánk azóta sem változott semmit, ugyanúgy szeretnénk Sára Sándor elnök úr nyomdokaiban járni, és műsorainkkal szolgálni kívánjuk a történelmi egyházakat, a kisebbségeket, a magyar nyelvet, a magyar kultúrát, a magyar családokat és műsorainkkal erősíteni szeretnénk a nemzeti identitástudatot.”

Hozzátette, a közszolgálati média filozófiája az értékkonzervativizmus, „mi elvetjük a multikulturalizmus személyiségtorzító hatásait”.

Lugossy László Balázs Béla-díjas filmrendező arról beszélt: Sára Sándor első, 35 évesen rendezett játékfilmjével, a Feldobott kővel egy „máig érvényes remekmű” jött létre, amely csupa önéletrajzi mozzanatból állt össze lebilincselő önvallomásként.

Hozzátette: a műben Sára Sándor egész életre szóló ars poeticájával szembesülünk, amely szerint „felejtheted ezeket az arcokat, majd számon kéri tőled a történelem, és igaza lesz. Kérd számon a történelemtől az embert, és igazad lesz. És kérd számon magadat is.”

Az alkotó e filmben is megjelenő vállalásaként említette az igazságkeresést, a szembenézést, „a hivalkodást elutasító hiteles hazaszeretetet”, az alkotást úgy említve, mint „találkozást a történelem emberi arcával”, akárcsak a második magyar hadsereg doni tragédiáját bemutató dokumentumfilm-sorozatot, amely történelmi tényeket elevenített meg, hozott kézzelfogható közelségbe.

Kelemen András, Kövér László házelnök főtanácsadója azt idézte fel az eseményen, hogy „egy sötét időszakban” szűk értelmiségi körben ünnepelték még március 15-ét, kitüntetve egy olyan embert, aki sokat tett a magyarság egységének, összetartásának megteremtéséért, mostanra pedig „ez az ország akkorát változott, hogy meg tudjuk hivatalosan is ünnepelni, amit a baráti társaságban” egykoron.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com